Dévai Endre: A fejlesztés az életem

Dévai Endre: A fejlesztés az életem

„Húzom magammal azokat, akikkel elindultam”– mondja Dévai Endre, az Innomed Medical Zrt. alapító társtulajdonosa, a cég elnöke, amikor arról beszél, a fejlesztésben soha nem lehet leállni. Ám ehhez a munkához már nagyon kellenek a fiatalok is… Újabb rendszerváltó üzleti történetünk e munka küzdelmeiről is szól. 

 

Dévai Endre tizenkét évet töltött a rendszerváltás előtt az egészségügyi műszergyártásban akkor élenjáró Medicornál, ahova friss villamosmérnöki diplomával lépett be. Mivel két gyermeke (egy fiú és egy lány) már az egyetemi évei alatt születtek, a család exisztenciális fenntartása miatt párhuzamosan „maszekként” is dolgozott. Rádió telemetriai eszközöket fejlesztett és gyártott sportolóknak és a honvédségnek, melyekkel távolról lehetett követni az éppen mozgásban lévő emberek szívműködését, egészségi állapotát.

Az 1989-ben, a rendszerváltás adta vállalkozói lehetőségek nem érték váratlanul, mivel őt szinte mindig a környezetében kialakult kényszerhelyzetek lendítették, ösztönözték továbblépésre.

„Ez a szakma, melyben mindig fejlesztőként dolgoztam, az életem! A Medicor széthullott, a fejlesztőgárdával összefogtunk és elindultunk a mai fejlettséget mutató cég felépítése útján. Ehhez kellett bátorság, egészséges önbizalom és kockázatvállalás egyaránt!” Ez az elkötelezettség hajtotta akkor is, amikor sokszor nehéz helyzetekbe került, a pályája megbicsaklani látszott. Felsorol hat-nyolc olyan fordulópontot, amikor talán mások feladták volna. Volt, hogy egy üzleti partnere a közös jövedelemmel külföldre távozott, azaz „lelépett”, máskor a Medicor dolgozói aláírás előtt álltak egy nagy EKG berendezéseket gyártó céggel közös vállalat alapításának folyamatában, melyet az akkor még hatalmi pozícióban lévő párttitkár mondva csinált ürüggyel megtorpedózott. Ebből is kijöttek, egy német cég szállt be tőkével, melyet egy év után a befektetést jelentősen meghaladó osztalékkal ki tudtak vásárolni. „Ez a lépés is időben történt, mert a német partner nemhogy „made in Germany” emblémával, saját márkaként forgalmazta a terméket, de a számunkra kifizetett ár négyszereséért értékesítette a külföldi piacokon. Ez az első hordozható EKG berendezés volt 1989-90-ben, Primedic márkanévvel. A súlya mindössze 70 deka volt, két csatornával rendelkezett. Ma már a hatcsatornás készülékünk 7 grammos, csúcstechnológiát képviselő teljes kardiológiai diagnosztikai eszköz. Ez szinte mindent elmond a fejlesztési pályánkról: 70 dekától a 7 grammig!”

Ezzel el is érkeztünk a jelenbe. A tulajdonos elgondolkodva mondja, „húzom magammal azokat, akikkel elindultam. Bennem folyamatosan pörögnek a fejlesztési gondolatok! Egy már kilépett kollegánk azt mondta erre, hogy ez amolyan elavult, paternalista – kommunista attitűd.  Én ebben hiszek!”

Az idő halad, mindenki öregszik, kellenek a fiatalok, főleg a fejlesztésbe, mondja az alapító tulajdonos. Hozzáteszi rögtön, hogy ezt még nem sikerült teljesen megoldani, folyamatosan dolgozik rajta.

A cégnek, mely már betöltötte alapításának harminc éves jubileumát, ma 23 tulajdonosa van; nagy részük hatvan éven felüli és volt/ vagy jelenlegi dolgozó. „Ketten alapítottuk a céget kollégámmal, Deme Gáborral többségi tulajdonosként összesen tizenkét fős társaságban, majd százra duzzadt ez a kör. Ez a létszám a közgyűléseken működésképtelenséget eredményezett, le kellett szűkíteni egy hatékony magra.” Már egy jó ideje napirenden van Dévai Endre „to do” listáján a vezetői stafétabot átadása, az utánpótlás biztosítása minden szinten a vállalatnál. A rendszerváltó generáció helyét az új technológiai kihívások generációja veszi át lépésenként.

Skonda Mária