A csodára várni kell, a lehetetlent azonnal teljesítjük… Valami ilyesmi történt közvetlenül a rendszerváltás előtt. Bár ma inkább azt mondanám, ez csoda is volt, és lehetetlen is. De teljesítettük.
A rendszerváltás előtt Londonban éltem. Az Ágker (Állami Gazdaságok Kereskedelmi Kft) megbízott, hogy szerezzek megrendeléseket a magyar borokra. Tetszett a munka, főleg azért, mert 1988-89-ben nagyon jó évjáratok voltak, öröm volt házalni velük. A legjelentősebb brit borklub borbevásárlója több fajtából kért kóstolót, éppen a választékot akarta bővíteni. Úgy gondolhatta, Magyarország elég egzotikus ahhoz, hogy néhány üveggel innen is vásároljon. A kóstolóból szerelem lett: annyira meglepte a minőség, hogy rögtön 100 ezer palackot rendelt, egy fajtából.
Ujjongtam, azonnal jeleztem haza, hogy megfogtuk az Isten lábát, 100 ezer palackot eladhatunk. Legnagyobb megdöbbenésemre, itthon egyáltalán nem lelkesedtek, sőt! Először el sem akarták hinni, utána az Ágker közölte, ekkora tétel előfinanszírozása túl kockázatos, nincs erre forrása. A Felsőbabádi Állami Gazdaság – ők voltak a termelők –, meg azt kérte, fizesse ki előre a vevő... Ilyet képtelenség lett volna akkor elérni. Viszont ezt az üzletet nem akartam elengedni. Csoda volt, hogy összejött, lehetetlennek látszott a teljesítés. Ám ilyen ritkán adódik az ember életében. Megcsinálom magam néhány bátor kollégával – határoztam el, és pénzügyi fedezetet kerestem. Ebben már nevelőapám is segített. Az ő kapcsolatai kellettek ahhoz, hogy az egyik nagy kereskedelmi bank, pénzügyi biztosíték fejében, hajlandó volt hitelezni. Az angolok nem értették e huzavonát, de akkor már meghirdették a nagy attrakciót: egzotikus országból különleges bor érkezik, és már gyűjtötték a megrendeléseket. A százezer palack náluk is nagy tételnek számított. Szereztek igazolást a pénzügyi fedezetről.
Felgyorsultak a folyamatok: Olaszországból rendeltünk palackot, címkét, dugót, és végül még egy palackozó konténert is béreltünk. Az állami gazdaság palackozóját – finoman szólva – nem éreztük megfelelőnek a minőségi palackozáshoz. Én Londonból szerveztem a munkát, kolléganőm meg a konténernél felügyelte a palackozást. Közben az olaszoknál vasúti sztrájk robbant ki, késtek az üvegek. A feszültség fokozódott. És akkor a palackozó emberek is kezdtek eltünedezni. Nem bírták a „vegzálást” azaz azt, hogy kolléganőm minden egyes palackot ellenőrzött, és azonnal szóvá tette a gyakran előforduló kisebb-nagyobb hibákat.
Tudtuk, ez az angol megrendelés meghatározhatja a hirtelen összehozott vállalkozásunk sorsát. Jelentős árbevétel most, biztos vevő a jövőben. Kell ennél jobb indulás?