Jelenlegi hely

Ajándékkacsa az ünnepi asztalra

Jagodics Rita, a Kereskedelmi Marketing Trendek Kft. ügyvezető igazgatója
Jagodics Rita, a Kereskedelmi Marketing Trendek Kft. ügyvezető igazgatója
„Többet szerettünk volna. Arra kerestük a választ, hogy miként lehet ezt a pénzt gyorsan megpörgetni…”

 

Mint minden vállalkozás, a miénk is több nehéz időszakot élt meg az elmúlt évtizedekben, legyen szó a 2008-as pénzügyi válságról, a koronavírus-járvány következményeinek ellensúlyozásáról vagy „csak” az üzletmenet lelassulásáról. Nem egyszer megtapasztaltuk, hogy ötlettel, kitartással és lelkesedéssel átütő eredményt lehet elérni. A „lentek” idején mindig az jut eszembe, amikor a férjemmel a kilencvenes évek elején elkezdtük a saját vállalkozásunkat.

Műszaki üzletet nyitottunk Győrben, a belvároshoz közel, a Dózsa rakparton, egy ház garázsában. Valójában csak az járt arra, aki ott lakott. Berendeztük a helyiséget polcokkal, ám az árukészlethez már kölcsönre volt szükségünk. A családtól kaptunk némi pénzt, de mindössze egy napra: amit reggel odaadtak, azt másnap reggel vissza kellett adni. Egy ideig így is volt, a reggel megvett árut a nap végére kiárusítottuk. De többet szerettünk volna. Arra kerestük a választ, hogy miként lehet ezt a pénzt gyorsan megpörgetni.

Ezért elkezdtünk reklámokat „gyártani”. Meghirdettük a helyi reklámújságban, hogy mi érkezik aznap, abban a reményben, hogy az el is fog fogyni. Beindult a dolog, így másnap felmutattuk a pénzt, és azt újból megkaptuk egy napra. Ám, hogy még nagyobb legyen a forgalom, a következőt fundáltuk ki. Nem az elfekvő készletet hirdettük meg, mint sokan mások, hanem azt néztük, mi számít slágerterméknek. Akkoriban rendkívül népszerűek voltak a mikrohullámú sütők. Ősz végén, karácsony előtti időszakban jártunk, amikor meghirdettük, hogy minden mikrohullámú sütő mellé adunk egy kacsát az ünnepi asztalra.  A mellékelt fotón pedig egy megterített asztalon egy ropogós, illatozó, sült kacsa volt látható.

A megadott napon a férjem reggel elment a budapesti nagykerbe mikrókat vásárolni, én meg felhívtam a bábolnai gazdaság győri boltját, hogy valószínűleg 5-6 kacsáért fogok menni, de legfeljebb tízért, mert elindult a hirdetés. A férjemnek indulás előtt még a lelkére kötöttem: „Szívem, nehogy túl sokat vásárolj, majd meglátjuk. Nap közben majd utánad telefonálok, és szólok.” Legnagyobb meglepetésünkre azonban az emberek valósággal megrohamozták az üzletet, így a férjem aznap háromszor fordult, mert a kisteherautóba nem fért be az áru. Én pedig hoztam a szárnyasokat – a kisautóm úgy meg volt pakolva, hogy még a fejem tetején is kacsa volt. Az első mikrószállítmány 11-kor érkezett – az emberek, bár munkanap volt, ott sorakoztak az üzlet előtt –, de mivel nem jutott mindenkinek, a férjem elindult még egyszer. Megjött 4-5 körül, megint kiszolgáltuk a kígyózó sort, majd megint visszaült az autóba. Este 11 óra volt, mire a harmadik sor is elfogyott. E kurrens termékkombinációból jutott egy a mi háztartásunkba is.