Sokk után esély

Sokk után esély

Sokk után esély

Úristen, mi lesz most?- kérdezték többen, amikor néhány kulcsember bejelentette távozását. Az első rémület után jött a felismerés: a változás új lehetőséget hozhat. Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. ügyvezető igazgatója most már nyugodtan mesél a történtekről.

Nagy hirtelen nem egy-kettő, hanem legalább hat vagy még több pozícióváltozás vált szükségessé a Gerbeaud Gasztronómia Kft.-nél, miután kulcsvezetők hagyták el a társaságot. Széll Tamás séf, a Bocuse d’Or Europe budapesti döntőjének győztese és csapata úgy döntött, hogy távozik az Onyx Étteremből. Mit tesz ilyenkor egy cégvezető?

Felszabadultak
„Az az első pillanatban nagy volt az ijedelem. Aztán három-négy óra elteltével elkezdtük felfedezni a változás lehetőségeit: Most pedig azt tapasztaljuk, hogy az itt maradt dolgozók felszabadultak a történtek hatására. Úgy gondolják, eljött az ő idejük, hogy megmutassák, mit tudnak” – kezdte az esemény hatásának összegzését Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. ügyvezető igazgatója.
A megpróbáltatások dacára a változás mindig jó dolog, mert „lehetőséget teremt arra, hogy tanuljunk és még jobbak legyünk a jövőben”. Ugyanakkor Pintér Katalin azt is elismerte, hogy nem volt egyszerű a feladat. „Tulajdonosként és vállalkozóként most tapasztaltam meg igazán, hogy mit jelent a változásmenedzsment a gyakorlatban” – mondta. „Ha csak egy vezetőváltozás történik, már az is izgalmas. Ha egyszerre több kulcspozícióban változnak a személyek, akkor ez hatványozottan igaz. Az új vezetőkkel gyorsan meg kellett tanulnunk megérteni egymást és még magasabb színvonalon, még teljesebb szervizkínálattal újra felépíteni a csapatot” – tette hozzá.

Öten távoztak
Összesen öten mentek el, közülük négy meghatározó vezető. Amikor legutóbb találkoztunk, még a szíve csücske volt a Széll-csapat. „Még most is az, hiszen hallatlanul tehetséges emberekről van szó” – reagált a megjegyzésre az ügyvezető. Szavaiból kiderült: hozzávetőleg öt éve tudták, hogy ez az elválás be fog következni, de azt már csak többszöri rákérdezésre vallotta be, hogy érzelmileg is megérintette ez a változás. „Sok-sok éven át dolgoztunk együtt és a társaság életében rendkívül fontos volt az a siker, amit közösen elértünk. Így most még büszkébb lehetek rájuk, hiszen önállóan is biztosan helyt fognak állni” – tette hozzá. Széll Tamásék azért mentek el, hogy majd saját üzletet nyissanak „ami egészséges gondolat”. Nyilván ez hajtja most őket, de előbb még a 2017-es Bocuse d’Or világbajnokságra kell koncentrálniuk.
„Nekem pedig arra kell fókuszálnom, hogy a következő csapat is legalább azt tehesse le az asztalra, amit ők. Teret, lehetőséget kellett adni az utánuk jövőknek, mert hiába a tehetség, ha nincs biztosítva a támogató szakmai háttér” – hangsúlyozta Pintér Katalin. Rövidtávon valóban nehéz volt ez a helyzet, hiszen gyorsan kellett megoldani, de szerinte a jövő szempontjából mindenkinek nagyon hasznos és jó. Magát a folyamatot egy dominósorhoz hasonlította: ha elindul az egyik, akkor az utána jövőknek - a helyetteseknek és az alattuk dolgozóknak - is lépni kell. Az előrelépés és a bizonyítás lehetősége felvillanyozta a munkatársait, s „ebben a helyzetben könnyebben fogják meg egymás kezét, mert tudják, hogy a másik sem tökéletes”.
Elsőként azt kellett végiggondolniuk, hogy kik azok, akik átvehetik a stafétabotokat. Újra osztották a feladatokat és átstrukturálták a rendszert. Köztudott, hogy a szolgáltató szakmákban sok múlik a személyiségen, az embereken. Az csupán jó alap, hogy a szakmájában valaki profi. Emellett még rengeteg képesség és adottság – például jó szervezőkészség és kreativitás - kell ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen, ezért azonnal kétnapos vezetői tréninget szerveztek a kinevezetteknek. Ezt követően pedig elkezdték összerakni, hogy milyen szakmai és képességfejlesztő feladatokat kell még megoldani az új vezetőknél és helyetteseiknél.
Már hagyomány az Onyxnál, hogy minden évben augusztus első három hetében nyári szünetet tartanak. Szerencsésnek is nevezhető az időzítés, hiszen a Széll-csapat a záráskor távozott, és három hét múlva a nyitáskor már az új vezetők, Mészáros Ádám és Pető András séfek irányították az éttermet, a Gerbeaud Ház konyhafőnöke pedig Tóth Ágnes lett.

Újabb egység
„Cégvezetőként a legfontosabb feladat számomra az, hogy a vállalkozás jövőjét is lássam és láttassam a munkatársaimmal, és egy belátható, teljesíthető életpálya legyen azok előtt, akikkel közösen hosszú távú munkakapcsolatot tervezünk. Most már elmondhatom, hogy a legjobb felállás és a legjobb struktúra formálódik ki ebből a változásból, és ez mindenkinek tetszik” – vélekedett Pintér Katalin. A területvezetők rendszeresen konzultálnak egymással, és neki már csak azt mondják el, amiben megegyeztek, így segítik-gyorsítják a döntések meghozatalát. Persze, csábítóak az átlagosnál jóval magasabb bérek, hiszen már hosszú ideje szervizdíjjal dolgoznak, de „a tapasztalatok bizonyos intervallumon belül azt mutatják, hogy az emberek számára a pénznél sokkal fontosabb a jó munkahely és a biztonság. Ez most is kiderült”. „Ráadásul hatalmas esély a szakmának, hogy januártól 18 százalék lesz az áfa. „A Gerbeaud Gasztronómia Kft. – csak el ne kiabáljam – több mint tizenegy éve nyereséges vállalkozás. Több tízmillió forint lesz évente, amit ezzel a csökkentéssel megspórolunk nálunk. Ezt mind oda tudom adni a dolgozóknak, ezért januártól egy kicsit ismét átalakulnak a dolgok, de ezt már mindenki tudja” – közölte a cégvezető.
És mit hoz még a jövő? „Csupa jót, ezért dolgozunk” – válaszolta nagy mosollyal Pintér Katalin. „Sikeres a patinás Gerbeaud Kávéház, működik az Onyx és egyre jobb a Bistro. Az Émile Budán ugyancsak növekvő népszerűségnek örvend. Emellett várhatóan bővülünk: hamarosan átveszünk egy működő egységet.”
Kocsi Margit

Keretbe1
Akik elmentek
Széll Tamás, az Onyx séfje, a Bocuse d’Or Europe budapesti döntőjének győztese
Szulló Szabina, az Onyx séfje, a Bocuse d’Or Europe győztes magyar csapatának kapitánya
Hamvas Zoltán, a Gerbeaud Ház F&B managere, a cég kisebbségi tulajdonosa és a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke
Új vezetők
Tóth Ágnes, a Gerbeaud Ház új séfje
Mészáros Ádám, az Onyx új séfje, helyettese Pető András

Keretbe2
Számok és tények
2015-ben a Gerbeaud Gasztronómia Kft. 9,3 százalékos növekedést ért el az előző évhez képest: az árbevétele 2,2 milliárd, a nyeresége pedig 147 millió forint volt. A cégcsoportnál jelenleg 200 fő dolgozik.
Külföldön is van érdekeltségük: a tokiói nyolc éve, a szöuli két éve működik és mindkettő sikeres. Folytatnák a terjeszkedést? „Igen, de fontolva haladunk.”
A három legfontosabb változás a társaság életében az utóbbi három évben: új termelőüzem építése, az Émile megnyitása és a mostani személyi változások.
Egyéb érdekesség: A Gerbeaud családi vállalkozásként lett világhírű. Pintér Katalin – gyermekei, Anna és Attila segítségével – tovább szeretné erősíteni a családias cégkultúrát.