A koronavírus járvány nem hagyja érintetlenül a nemzetközi a gazdaságot sem. A kérdés csak az, mennyire nem. Erről is szó esik a Pető Ernővel, a ChinaCham nemrégiben harmadik alkalommal újjáválasztott elnökével folytatott beszélgetésből.
Mennyire érezzük már a Kínában kirobbant koronavírus gazdasági hatásait idehaza és a régiónkban? „Ma még talán nem érezzük, de a jövő héten már biztosan! És ezt szó szerint kell érteni. Ez a helyzet kikényszerít majd egyfajta paradigma váltást a termelő szférában.” Adja meg a tömör választ Pető Ernő, aki tíz éve tölti be a Magyar-Kínai Gazdasági Kamara elnöki pozícióját. „Én már 2006-tól, a Rotterdami Kikötőnek a régióért felelős képviselőjeként folyamatosan mondogattam, hogy ’Kína-Kína-Kína”! Mivel egy kikötőnek szektor semlegesnek kell lennie, 2006-ban be is léptünk a ChinaCham-be, ahol 2008-ban elnökségi tag lettem, majd 2010-ben megválasztottak az elnöki posztra. Ezt a megbízást egy hete a tagság bizalmából immár harmadik alkalommal újabb 5 évre meghosszabbították.”
A lokalizálásnak ára van
A paradigmaváltás elsődlegesen a „termelés biztonság vs. költséghatékonyság elsődlegessége” újragondolásában szükséges. A tíz évvel ezelőtt kirobbant SARS vírus okozta járvány óta Kína világgazdasági szerepe hatalmasat nőtt mind a felvevői, mind pedig a kibocsájtói oldalon. „A világ termelő vállalatai döntő többségben a just-in-time rendszerben, gyakorlatilag készletezés nélkül dolgoznak. Kína sem termel raktárra, csak piacra. A kínai újév miatt kieső két hétre a kooperációs partnerek készletezéssel felkészültek, de mára már több mint duplájára nőtt a kiesés – erre senki sem számított, ennek hatása robban be a napokban a világ piacára!” A kínai GDP első féléves alakulása jelentősen meg fogja érezni a járvány negatív gazdasági hatásait, de remény szerint ezt a visszaesést az év végéig ledolgozzák. A kínai politikai és gazdasági vezetés, okulva a tíz évvel ezelőtti járványnál bekövetkezett hasonló folyamatokból, sokkal szervezettebben kezeli az eseményeket. A világ gazdaságának többi szereplője azonban nem. A világ többi országában működő termelő vállalatok egyre nagyobb mértékben fókuszálnak a költséghatékonyságra és kevésbe veszik figyelembe a termelés biztonságát szolgáló készletgazdálkodást, vélekedik Pető Ernő.
„Kína a járvány terjedését határozott, hatékony és következetes lokalizációval kívánja megállítani. Sehol a világon nem lehetne elérni, hogy mintegy hatvanöt millió ember – ez közel azonos Franciaország lakosságával – mozgását gyakorlatilag a nullára redukálják. Ezeket az intézkedéseket a lakosság is fegyelmezetten hajtja végre. De a lokalizálásnak nagy ára van! És ezt a számlát mindannyian fizetni fogjuk!” A Toyota csak az elmúlt napokban indította be újra a termelést három gyárában Kínában. Vuhanban a legnagyobb gyár azonban még nem termel. Vuhan hatalmas logisztikai központ, de nem csak mint város, mint régió, hanem Kína déli tartományai felé is ezen keresztül bonyolódik le az áruforgalom. És itt teljes az izoláció. A nagy hajóstársaságok tömegesen vonják ki kapacitásaikat a kínai desztinációból. Amikor újraindulás lesz, akkor viszont hatalmas hiány várható konténerekből, nem lesz miben az árut elszállítani.
A Toyota egyik alelnöke nemrégiben kijelentette, hogy „Kína nélkül nincs autógyártás”. Ha csökken, akár csak átmenetileg is, az ottani gyártás felvevő kereslete, az a magyar gépjármű alkatrészgyártásra is hatással lehet.
Számítanak a politikai kapcsolatok
Pető Ernő úgy látja, Kína ismét le fogja vonni a tanulságot abban is, hogy a termelést geográfiailag diverzifikálni kell. „Ezen nyerhet a magyar gazdaság, amennyiben a várható döntések alapján a termelés egy részét kiszervezik a felvevő piacok közelébe. Sohasem leszünk Kína számára jelentős piac vagy termelői kapacitás., viszont betölthetjük egy itt kialakítandó kereskedelmi, szolgáltatási, logisztikai platform szerepét. Erre jó esélyünk van az immár hetven éve fennálló jó politikai, gazdasági kulturális kapcsolatok révén. Magyarország a harmadik ország volt, mely elismerte a Kínai Népköztársaságot, 1949. október 6-án létesített az elsők között diplomáciai kapcsolatot az új berendezkedésű állammal. Ezt Kína sokkal jobban értékeli, mint mi. Ezt a lépést ők sosem felejtik el nekünk.”
A magyar-kínai kapcsolatokat az elmúlt hetven évben négy fázisra osztható Pető Ernő szerint. Az 1990-ig terjedő időszakban kapcsolataink követték a szovjet-kínai viszony hullámzásait, mint valamennyi politikai-gazdasági kapcsolatban, ez a reláció volt a mértékadó. A ’90-’91-es két év meghatározó fordulatot hozott. Ekkor Magyarországra vízummentesen utazhattak be a kínai állampolgárok. Ebben az időszakban mintegy 40-50 ezer, döntően Fujian és Zhejiang tartományból érkeztek hozzánk és települtek le kínaiak. Az ideérkezők elsősorban kereskedelemmel foglalkoznak mai napig meghatározó módon. A harmadik szakasz 2002-2004-ben kezdődött, amikor az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter látogatott el Kínába és helyezte új alapokra a kapcsolatokat, kormányzati szintre hozva azokat.
A máig tartó negyedik fázis 2010-ben indult, amikor az akkor frissen megválasztott kormány meghirdette a keleti nyitás programját, mely időben is egybe esett Hszi Csing -Ping által deklarált új gazdaságpolitikai alapelvekkel, az „Egy Övezet, Egy Út”, vagy más néven „Selyemút” programmal, mely lényegében a Nyugat felé való politikai-gazdasági nyitást és offenzívát jelenti. Ven Csia-pao akkori kínai miniszterelnök hazánkba látogatott abban az évben, miután letettük az uniós soros elnökségi funkciót. Kérésükre akkor megszerveztek Magyarországon egy szűkebben értelmezhető regionális csúcstalálkozót, ennek „következménye” lett a hivatalosan 2012-ben Varsóban megtartott első 16+1 találkozó, amely tavaly óta, Görögország csatlakozásával, 17+1-re bővült. Ez a csoport magában foglalta Lengyelországtól kezdve a közép-kelet európai országokat, a balkáni államokat, beleértve Görögországot is, amely kikötője révén rendkívül érdekelt ezen országok és Kína együttműködésében.
„Azóta nincs olyan év, hogy ne jönne létre miniszterelnöki, vagy más, legfelsőbb vezetői szinten magyar-kínai találkozó, egyeztetés. Ezeknek az egyre szorosabb együttműködéseknek a hatását jól mutatja, hogy a Kínával lebonyolított közvetlen áruforgalom 2018-ban átlépte a 10 Mrd USD lélektani határt és ehhez még hozzá kell számítani azt az 1-1 Mrd dollárnyi magyar exportot is, mely Németországon, illetve Hong Kongon keresztül áramlik Kínába Az áru összetétele is egyre magasabb minőségű, gépek, berendezések, hi-tech áruk, technológiák, stb.. A politikai nyitás mellett rendkívül fontos lenne, hogy a gazdasági vonalon felkészültségünk is gyorsabban fejlődjön. Bár nagyságrendi különbséggel, nagyon hasonló gondokkal küzdenek a kínai kis és középvállalkozások is, mint a mi kkv-ink: tőke hiány, hitelvételi lehetőségek korlátozottsága, nyelvtudás hiánya, piacismeret hiánya, stb.” – mondja Pető Ernő.
"Tudunk segíteni abban, mit ne rontsanak el!"
Ebben a felkészülésben tud segítséget nyújtani a ChinaCham Magyar-Kínai Gazdasági Kamara. „Mi tudunk segíteni abban, mit ne rontsanak el!” – hangsúlyozza Pető Ernő elnök. „A kormányzat által innovációval, oktatással megágyazott platformot a vállalatok használják ki minél nagyobb mértékben. Mi, mint kamara másként tudjuk elmondani a 60-100 fős tagságunknak és természetesen a hozzánk forduló nem tag vállalkozásoknak, hogy mit tartunk szükségesnek a sikeres gazdasági kapcsolatok szempontjából, mint a politikai vezetés. És tagjaink megfogadják a tanácsainkat. A gazdasági kapcsolatok Kínával elképzelhetetlenek kulturális kapcsolatok nélkül. Velük nem lehet üzletet kötni kvázi két email váltással. Ezért aztán rendezünk kórustalálkozókat, kínai festőművészeknek kiállítást, még kínai nyelvű szakácskönyv kiadásánál is „bábáskodtunk”. Türelem kell, fel kell építeni a bizalmat, időt, energiát kell invesztálni a hosszú távú kapcsolatok kiépítésébe.”
Magyarország, mint egy centrálisan elhelyezkedő fordító-korong, szolgáltató platform tud európai léptékben komoly szerepet kapni a kínai gazdasági kapcsolatokban. Termelési, export vonalon nagyságrendi gátak vannak. Erre Pető Ernő egy, még ifjú korábban a Nemzeti Bankban megélt történetet idéz fel. „Az akkori főnökömet, Fekete Jánost valamikor az 1980-as-as években megbízták egy magyar-kínai gazdasági kormányzati egyeztetés magyar delegációjának vezetésével. Mielőtt belépett volna a tárgyalóterembe, kapott egy telefont, hogy el kellene adni a Csepel teherautókat. A tárgyalás végén ezt fel is vetette a kínai félnek, aki kért egy napot az egyeztetésre. Másnap a kínai miniszterhelyettes örömmel közölte a jó hírt. Megkapta otthonról az engedélyt, huszonötezer Csepelt rendelnek. Fekete elsápadva válaszolta, hogy csak ötven darabról lenne szó… Erre a miniszterhelyettes azt válaszolta, kár volt ebből ekkora ügyet csinálni, ezt ő a saját hatáskörében is megrendelhette volna!”
Skonda Mária
