Nyolc magyar képzőművész alkotása a Sotheby’s árverésen

Nyolc magyar képzőművész alkotása a Sotheby’s árverésen

November 4-től lehet licitálni az on-line árverésen nyolc magyar képzőművész alkotására, köztük a 29 éves Nagy Boglárka „My name is white” című művére

 

Az aukciós ház a 20. századi művészet – Más távlatból (20th Century Art – A Different Perspective) címmel kelet-európai művészektől válogatott modern és kortárs munkákat. A Sotheby’s öt éve indított sorozata, amelynek egyik célja felkelteni az érdeklődést a közép- és kelet-európai térség jelentős, de még nem a nemzetközi mainstreamhez tartozó modern és kortárs művészek munkái iránt.

A november 4-én induló aukción 61 tétel szerepel, köztük nyolc magyar alkotó műve.

Nagy Boglárka huszonkilenc évesen a legfiatalabb magyar képzőművész, aki eddig megjelent az aukciós ház  térséget bemutató sorozatában. A 36. tételként szereplő mű, mely egy fehér ruhás hölgyet ábrázol – címe: My name is white , olaj vászon technikával készült, a mérete 100x70 cm. A kép kikiáltási ára 2,600 GBP, a becsértéke pedig 3,000-5,000 GBP

Korábbi árveréseken szerepelt többek között Reigl Judit, Maurer Dóra, Gyémánt László, Fajó János, Fényes Adolf, Vaszary János, Aba-Novák Vilmos, Kádár Béla, Victor Vasarely Szűcs Attila és Galambos Tamás munkái.  Galambos Tamásnak az az alkotása, mely Marques „Száz év magány” című könyvének borítóján szerepel,  2017. novemberében kelt el a Sotheby’s árverésen. Erről már a művésszel készült interjúban korábban beszámoltunk. (Ld: kapcsolódó cikkek) A jelenlegi válogatásban magyar művészek közül Nagy Boglárkán kívül Bak Imre, Ernszt András, Majoros Áron Zsolt, Farkas Dénes, Fajó János, Kádár Béla, Vaszary János művei kerülnek „kalapács” alá a virtuális térben.

A Sotheby’s saját, belső szempontrendszere alapján választja ki az árverésre kerülő alkotásokat. Mivel aukciós házról van szó, a munkák kvalitása mellett fontos az eladhatóság is, így  igen szigorú szűrőkön kell átmenniük a műveknek. Egy szakkértő választja ki, hogy milyen képek kerülnek be az anyagba, az ő véleménye, szakértelme és tudása fogja azt eldönteni, hogy miben hisz és mit lát eladhatónak. Ezt az aukciót Tessa Kostrzewa, Senior Director és Head of Sale at 19th Century European Paintings Department válogatta össze.

Az ilyen, a nemzetközi képzőművészeti piac élvonalában zajló árverésen elért eredmény jelentősen befolyásolja egy-egy művész megítélésének, alkotása árának jövőbeni alakulását. Így aztán az alkotók mellett a gyűjtők is nagy izgalommal figyelik a gyűjteményükben szereplő művészek képeinek szereplését a november 4-én kezdődő árverésen, melynek alakulásról az aukció lezárása után beszámolunk.

 

Skonda Mária