Oszkó Péter: Egy igazi vállalkozó számára ez a létező legrosszabb helyzet
Oszkó Péter, az OXO-csoport alapító tulajdonosa 2017 februárjában „Kiútkeresés bekötött szemmel” publikált nagy visszhangot kiváltó tanulmányt a blogjában. Mi változott azóta? Milyen környezetben vághatnak neki a magyarországi vállalkozások az 2018-as évnek? Mit tanácsol a vállalkozásoknak, hogy lekerüljön szemükről a valóságot elfedő kendő? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ az üzletemberrel, korábbi pénzügyminiszterrel.
Az alaphelyzet – leegyszerűsítve – Oszkó Péter szerint a következő: a környezet legfontosabb jellemzője, hogy a pénz rendkívül olcsó, nagyon sok van belőle a különböző piacokon, viszont minden más erőforrás (nyersanyag, munkaerő, versenyképes tudás) egyre nehezebben elérhető és egyre ritkább. „Olyan ma a nemzetközi piaci környezet, hogy a finanszírozás nagyon alacsony költségen történik – a világon mindenhol. Ez nem a magyar gazdaság érdeme, hanem a nagy gazdaságok jegybankjainak az évek óta tartó gyakorlata. Magyarországra ebben az uniós költségvetési ciklusban ömlött az uniós támogatás, és ehhez hozzáadódik a kormány választások által is motivált aktivitása, vagyis rengeteg pénz ömlik ki támogatás, megrendelés és sok más formában. Ehhez képest viszont nincs versenyképes tudás, nincsenek nemzetközi értelemben is versenyképes vállalkozások és különösen nincs munkaerő – vagy ha van nagyon drága és nagyon nehezen megszerezhető. Ráadásul a versenyképességet nem segíti a gazdaságpolitika, a munkaerő-utánpótlást meg nem támogatja megfelelően az oktatási rendszer, nem támogatja semmilyen más állami infrastruktúra. A jó alkalmazkodási képességgel rendelkező munkaerő inkább elhagyja az országot és külföldön talál magának boldogulást. Egy rossz értelemben vett protekcionista gazdaságpolitika – amelyik a protekcionizmust összekeveri a korrupcióval – gyakorlatilag politikai lojalitás alapján ad, vagy von el vállalkozásra is esélyektől. Aki tehetséggel, teljesítménnyel szeretne előre jutni, az mindig azzal találja szembe magát, hogy ismerősökön keresztül, politikai hitvallással lehet érvényesülni.”
„Egy gazdaság addig versenyképes, amíg a valós teljesítmény arányában engedi a vagyoni gyarapodást”
Oszkó előadásainak, publikációinak, visszatérő eleme az az állítása, hogy a nagyon nagy vagyoni különbségek – különösen egy korrupt gazdaságban – hátráltatják, fékezik a versenyképességet. „Egy gazdaság addig versenyképes, amíg a valós teljesítmény arányában engedi a vagyoni gyarapodást. Ennek kapcsán nem csak a korrupció vetődik fel, hanem az a tény, hogy olyan mértékben gyorsult fel a technológiai fejlődés és olyan gyorsan alakulnak át a gazdasági modellek, hogy eleve szűkebb az a kör, aki ennek a nyertese. A nyugati társadalmakban is van egy réteg, amelyik ezeket a hihetetlen gyors változásokat nem tudja követni, már a globalizáció okozta gazdasági szerkezetváltás során sem tartotta a tempót, de azóta végképp lemaradt, mert nem tud ilyen gyorsan tanulni, alkalmazkodni.” Oszkó Péter úgy látja, hogy a vállalatok teljesítménye sem képes lépést tartani a technológiai fejlődéssel: hiába állnak rendelkezésre vonzó technológiai megvalósítási lehetőségek, nagyon sokan egyszerűen ezt – tudás és ismerethiány okán – még nem tudják használni. „Hiába van 3D nyomtatás – említ egy szemléletes példát az üzletember – hiába tudnánk ezzel az eljárással szinte bármilyen eszközt előállítani, nincs aki felkészült ennek alkalmazására, használatára. Hiába lehetne az egész világon mobil telefonnal intézni az összes pénzügyeket, bankügyleteket, egyszerűen nem tanulnak ilyen gyorsan sem a szolgáltatók, sem az ügyfelek. Mindez azt is eredményezi, hogy a technológiai innováció nyertesei a nagyon gyorsan tanuló, nagyon gyorsan alkalmazkodó, nagyon tehetséges szűk rétegek lesznek. De ők viszont olyan arányban lesznek nyertesek, ami sok esetben már nem az ő személyes teljesítményükből következik, hanem mindenki más lemaradásából és kiszolgáltatottságából és az így növekvő vagyoni különbségek ezt a lemaradást és kiszolgáltatottságot csak konzerválják! Ma már közhely, hogy az utóbbi négy évtizedben összességében hiába van jelentős GDP növekedés, abból sokaknak semmi nem jut és mára a nyugati világban felnőtt egy generáció, aki az egyébként érzékelhető technológiai és gazdasági fejlődés esetére nem számolhat azzal, hogy jobb életkörülmények között, kedvezőbb jövedelemviszonyok között fog élni, mint a saját szülei. A 80-as évekig a nyugati világ folyamatosan gyarapodó gazdasági teljesítményéből a különböző társadalmi csoportok nagyjából arányosan gyarapodtak. Ez megszűnt, és izgalmas kihívás, hogy ebben a felgyorsult fejlődésben, miként lehet azt biztosítani, hogy a növekedésből mindenki kivehesse a részét, és valós teljesítményalapon lehessen részesedni a többletjövedelmekből. A vagyoni különbségek növekedéséből fakadó nagy gazdasági kihívásra a hazai gazdaságpolitikának nemhogy válasza nincsen, hanem azt súlyosbító intézkedései vannak. Olyan a magyar gazdaságpolitika, mintha kimaradt volna az elmúlt 30 évből és nem tanult volna semmit. Úgy viselkedik, mintha a globalizáció elején próbálna vállalkozói környezetet teremteni – még abban a közegben is vállalhatatlan intézkedésekkel. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a kormányzati politika jól tájékozott, csak cinikus. Én is vélek felfedezni cinikus vonásokat, de valójában ez a gazdaságpolitika ismerethiánnyal küzd, bizonyos körülményekkel és tényezőkkel egyáltalán nem számol.”
Oszkó Péter állítása szerint hiába van önmagában egy vagyonos vállalkozói réteg, ez „nem viszi el a gazdaságot”. „Nem az a fontos, hogy legyen 10 nagyon gazdag vállalkozó, hanem az, hogy valódi érdemek, teljesítmények, tudás alapján jusson mindenki jövedelemhez és vagyonhoz. Nagyon jól teljesítő gazdaságok vannak, ahol nincsenek csúcsgazdag emberek: ilyen például Dánia, egy stabil, magas életszínvonal mellett működő ország, ahol nagyon jó az általános társadalmi közérzet is. Vagyis határozottan állítom, hogy nem az jelenti a stabilitást egy országnak, hogy ha van egy kiemelt, óriási vagyonnal rendelkező és így hatalmas befolyással bíró rétege. Ez egy idejétmúlt, meghaladott gondolkodás, nem haladó, új igazságokat felismerő, hanem régi igazságokba belefeledkező ideológia.”
Az üzletember szerint további fontos oka a kudarcos gazdaságpolitikának, hogy rossz a kiválasztási mechanizmus is. „Még ha el is hinnénk, hogy szuperképességű csúcsvállalkozók tízen-húszan el tudnak vinni egy országot – amiről persze már bebizonyosodott, hogy nem így van –, akkor is rossz a szelekciós mechanizmus, mert itt nem teljesítmény alapján történik a kiválasztása azoknak, akik egyébként óriási vagyonok felett diszponálnak, hanem kizárólag a politikai lojalitás a meghatározó szempont. El tudom persze képzelni, hogy néhányan, akik pillanatok alatt 100 milliárdos vagyonokat halmoztak fel azt gondolják, hogy ők okosabbak, mint Zuckerberg, de az a szomorú helyzet, hogy sajnos nem okosabbak, hanem egyszerűen híján vannak a belátásnak és a szociális gátlásoknak. Nemzetközi gazdasági versenyben pedig nem tudnak majd jó teljesítményt nyújtani, akik itthon sem teljesítmény alapon kerülnek kiválasztásra. A politika szereti a sporthasonlatokat: ha bármelyik olimpiai csapatba a legtehetségesebbek helyett a legközelebbi haverok kerülnének, nem sok érmet hoznának el a versenyekről.”
„A vállalkozások elkezdenek alkalmazkodni a kialakult körülményekhez”
Oszkó azt írja a blogjában: „A közpolitikai, társadalompolitikai és szabályozói felelősséget nem az üzleti szféra viseli, az ő felelőssége a szabálykövetés és azon belül a saját üzleti eredmények optimális keretek között tartása…” Ez viszont a fenti elemzés alapján konzerválja a jelenlegi viszonyokat. Mit tehetnek ilyen helyzetben a vállalkozások, kérdezem, és két példát említek: egy nagy tanácsadó cég úgy reagált erre a helyzetre, hogy nemzetközi hálózatát építette ki, hogy kikerülje a hazai pályát. Egy másik hazai közepes méretű termelő-vállalkozás viszont majdnem belerokkant abba, hogy a már megnyert uniós pályázatának egy finanszírozási részéhez csak két és fél év után jutott hozzá – közben a környezet, a piaci igények jelentősen megváltoztak… „Kétféle vállalkozói reakció figyelhető meg – reagál Oszkó – az egyik, hogy az adott vállalkozás megkeresi azt a szűk piaci szegmenst, ami nem függ a politikától. Ez lehet külföldön, de miután erre nem mindenkinek van lehetősége, praktikusan maradnak az itthoni rések, például a technológiai szektor. A magyar gazdaságban másrészt szükségszerűen az is megfigyelhető, hogy a vállalkozások elkezdenek alkalmazkodni a kialakult körülményekhez – ez egyébként érthető a túlélni hivatott vállalkozóktól –, de a baj az, hogy rossz és igazságtalan körülményekhez alkalmazkodnak. Ismétlem: olyan állapotban vagyunk, hogy rossz csapatot küldünk az adott sportágban a megmérettetésre, és a valóságot elfedi, hogy ’a levegőben is dopping van’. De ha ez a dopping – pl. az EU támogatás és az olcsó finanszírozás – elfogy és a valós képességek fognak megmutatkozni, akkor nagy bajban leszünk.”
Csak idő függvénye, hogy az uniós támogatások jelenlegi struktúrája, ami felzárkóztatást céloz, átalakul – állítja Oszkó. „Az a valódi kérdés, hogy a támogatások a mostani költségvetési ciklus után megszűnnek, vagy túlélési stratégiaként, az Unió a következő hét évben is hasonló támogatási kondíciókat biztosít. Én ez utóbbira tippelnék, hacsak nem alakul ki a jelenleginél is nagyobb belső konfliktus, de ezzel megint nem megoldottuk a problémát, hanem elodáztuk.” Ebből az állításból viszont az is következik, hogy esze ágában sincs a jelenlegi kormánynak kivezetni az országot az Európai Unióból. Ezzel az üzletember is egyetért: „Igen, a mostani egy tipikus hintapolitika, mást mondunk itthon és mást az unió testületeiben. Valahogyan meg kell tartani a választókat, és láthatóan a kormány nem tud visszafordulni ebből a rossz irányból. Azt a jelenlegi kormány pontosan tudja, ha kivezetné az országot, akkor a jelenlegi hatalmi viszonyok két hónap alatt fejre állnának.”
„Elképesztően aggály- és zökkenőmentes a visszarendeződés”
Kornai János szellemes sakk metaforáját hozom szóba: „az egyik oldalon kutatók, elemzők, a másik oldalon machiavellista mestersakkozók” játsszák a partit, csakhogy az utóbbiak megváltoztatják a sakk szabályait. A sötét lóval ezentúl nem csak L alakban lehet lépni, és akkor van sakk, amikor ők mondják… „Ha az a gyarapodás egyik kulcsa, hogy el tudom intézni, hogy rám szabnak-e egy törvényt, akkor a tehetséges vállalkozók háttérbe szorulnak. Magyarország nem egy kompakt önálló, magában álló gazdasági egység, és ha mi tönkre tesszük a saját gazdálkodói szféránkat azzal, hogy a szabályok nem a teljesítményt preferálják, akkor ne csodálkozzunk, hogy a Magyarországon gyártott termékek, szolgáltatások versenyképessége visszaszorul a világban, és a meccseket el fogjuk veszíteni.”
Oszkó szerint a központosítási mániában nincs gazdasági, csak hatalmi racionalitás. Jelenleg egy nagyon impulzív, de nagyon felületes döntéshozatal zajlik, aminek a legfőbb mozgató rugója az, hogy ami a rendszerváltás óta zajlott, az mind rossz, mert lám-lám, eltelt 25 év és nem működött semmi jól. „Önmagában ez is egy ostoba állítás, mert természetesen sok minden működött. Ha valaki megkérdezi, hogy miért kell ezt a központosítást csinálni, amiről a szocializmus 40 éve alatt kiderült, hogy nem működik, akkor erre az a válasz, hogy de az elmúlt 25 év sem működött, tehát biztos az előző volt jó. Vagyis egy nagyon egyszerű gondolkodás vezérli a döntéshozókat. A társadalom meg erre vevő, mert nehezebb megérteni a piacgazdaság feltételei között történő érvényesülés szabályrendszerét, és az emlékek megszépülnek a régi viszonyokról. Elképesztően aggály- és zökkenőmentes a visszarendeződés, mintha a 90-es évek elején nem is akartunk volna rendszerváltást.”
„A beleszürkülés és ennek elfogadása sokkal nagyobb arányú, mint a kitörni vágyás”
Ugyancsak Kornait idézem, aki sokak véleményét úgy aposztrofálja, hogy „Nincs semmi baj, járnak a villamosok”. Csakhogy a középszerű növekedés és a megvont szabadság nem éppen ideális vállalkozói környezet. „Egy igazi vállalkozó számára ez a létező legrosszabb helyzet, nincs kitörési lehetőség, nincs lehetőség a saját képességek kibontakoztatására. Ha megnézzük a nemzetközi felméréseket Magyarországról – akár csak a régióban – akkor a lecsúszást, a versenyképességben lemaradást, a nagyobb növekedési esélyek elszalasztását konstatálhatjuk. A beleszürkülés és ennek elfogadása sokkal nagyobb arányú, mint a kitörni vágyás. Ráadásul egy olyan szociális és oktatáspolitika épült ki, ami kifejezetten célozza ezt az elszürkítést. Magyarország annál kisebb és kiszolgáltatottabb része a világnak, mintsem, hogy megengedhetné a szürkévé és jelentéktelenné válást. A pillanatnyi látszólagos konjunktúra szerte fog porladni és mindenki elszáguld mellettünk! Minél később alakulunk vissza piaci logikával működő, demokratikus berendezésű országgá és társadalommá, annál mélyebbek lesznek a sérülések: generációk gondolkodásában, piaci struktúrákban, együttműködési mechanizmusokban olyan mély károsodás történhet, hogy nagyon nehéz dolga lesz azoknak, akik megpróbálják, hogy egy érdem-alapú, együttműködésre és egymás segítésére épülő gazdaság alakuljon ki. Minden év veszteség, de persze a korábban ismertetett külső körülmények elfedik a kockázatokat és a fenyegető veszélyeket ezért még senki nem zavartatja magát.”
„Nem kell beleszürkülni az erőszakosan elszürkítő rendszerbe”
A klasszikus és kissé idétlen vicc poénjával hozakodok elő. A reménytelen helyzetben azt tudjuk mondani a vállalkozásoknak, hogy „Hajrá!”? „Nem, én azt mondom a vállalkozásoknak, hogy találják meg azokat a piaci szegmenseket, amelyekben vállalkozóként tudnak működni. Mi magunk, az OXO csoport is, ezen dolgozunk, sok vállalkozót fel is karolunk ebben a folyamatban. A világ továbbra is tele van lehetőségekkel. Ma már az sem szükséges, hogy valaki úgy érezze, hogy el kell hagynia azt a helyet és környezetet, ahol élni szeret. Igaz, ehhez rengeteget kell tanulni, nagyon dinamikusan kell együtt haladni ismeretekben az egész világgal, de ma már az ismeretek megszerzésére a világ nyitott, senki nincs kiszolgáltatva a magyar oktatási rendszernek. Alternatív módokon tudáshoz, ismeretekhez juthat mindenki, vagyis nem kell beleszürkülni az erőszakosan elszürkítő rendszerbe. A technológiai fejlődés és a nyitott világ pont azt adja nekünk, hogy megtalálhatjuk benne a boldogulásunkat. Mi erre biztatunk mindenkit és sok igen tehetséges csapattal dolgozunk is. Rajtuk azt látjuk, hogy ugyanolyan boldogok és felszabadultak, mintha a világ bármely pontján élnének és ahol nem kell politikai híreket-hirdetéseket olvasniuk nap, mint nap.”
Simkó János
