A munka fesztiválja, jövővel megspékelve

A munka fesztiválja, jövővel megspékelve

Munka, élmény, változás, rugalmasság, automatizáció, digitalizáció – íme néhány kulcsszó  a HRFest október 17-i  rendezvényéről.

 

„ A munkahely nem változik meg nagyon a jövőben, csak a munka és a hely tűnik el belőle” – foglalta össze a jövőt a HR Fest budapesti rendezvényét megnyitva Tóth Gergely alapító-tulajdonos. A jövőben úgy dolgoznak az emberek ahol, ahogy és amikor akarnak. Ennek kezelése kellően nagy feladat a munkaadóknak, ám a változás nem kerülhető el. Már csak azért sem, mert szakmák tűnnek el, újak jönnek létre, közben pedig a régiek tartalma is átalakul. Éppen ezért jövő tavaszra már tervben van a Future Work fesztivál, ahol erről lesz szó, meg a cégek belső működéséről, tartalmáról. A munkavállaló ugyanis sokszor úgy választ állást, hogy nem ismeri, milyen is az valóságban. Nem elég csak a leendő főnökkel megismerkedni, jó látni, milyen a csapat, és valójában mit kell csinálni.

Nem kellenek hős vezetők

Változás. Élmény. Hatás. – e három szó szerepelt Uzsák Éva Virág, a Kincentric Hungary ügyvezetőjének előadásában. Elmesélte, hogy január elején azzal kezdte az évet, hogy megnézett egy ezoterikus szaklap előrejelzését. 2019 a változások éve lesz – hangzott a határozott vélemény, így csupán fel kellett sorolni, hogy az adott vállalatnál milyen változás várható. Két nap múlva egy londoni céges megbeszélés mindent felülírt. Kezdődhetett előről a változások számbavétele. Vagyis igaza volt az ezoterikus előrejelzésnek: ez a változások éve. Persze, nem kell hozzá nagy jósnak lenni, hogy kijelentsük: a következő, sőt utána is. Mert tényleg igaz lehet az a „bölcs” közhelyszerű megállapítás: a jövőben egy biztos van: a változás.

Uzsák Éva Virág néhány tévhitet sorolt fel a változással kapcsolatos előzetes várakozásokból- Egyik szerint az emberek ellenállnak a változásnak, nem akarják azt. Aztán egy felmérésből kiderült, 71 százalékuk nagyon is várja a változást. Nyitottak. Ám nem mindegy, hogyan zajlik le az átalakulás, mennyire vannak beavatva az emberek, mennyire veszik figyelembe véleményüket a folyamat során. Másik tévhit, hogy a vezetők menedzselik a változást. Valójában azonban még a legfelkészültebb szakemberek sem látnak előre mindent. Egy olyan vezetőnek, aki szeret mindent előre megtervezni, részletekben kidolgozni, gyötrelmes lehet kimondani: nem tudja, mit hoz a holnap. „A hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk”- idézte a Kincentric-főnök azt a mondást, amelyet utált, s mégis eljutott abba a helyzetbe, hogy ő is alkalmazta. E bizonytalan folyamatban nem hős vezetőkre van szükség - vonta le a következtetést Uzsák Éva Virág, hanem őszinte, alkalmazkodókra, akik mernek esendők lenni, saját félelmeiket is megfogalmazni,. A munkavállalók 51 százaléka úgy látja, cégük jól kezeli a változásokat. Ez nagyon jó arány.  A 3. tévhit szerint minden a vezetőn múlik. Nem- szögezte le az előadó- egy főnök is elfáradhat, kifulladhat, ám ha a dolgozókat bevonta a változás folyamatába, akkor mindig lesz, aki viszi az ügyeket. Vagyis nem a változás lehet gond, hanem a megvalósítás módja.  

Kutyák a munkahelyen

A változás élmény a dolgozónak. Lehet rossz élmény, valóságos rémálom, de lehet lelkesítő, előrevivő is. Érezheti magát elesettnek, kiszolgáltatottnak, de magabiztosnak, aktív résztvevőnek is. És az egész folyamat hatása is lehet nagyon pozitív, a csapatot még inkább összetartó, de lehet szétziláló is. A közös, aktív munka erős „ragasztó” lehet egy közösségben. Főleg akkor, ha érvényesül a „no filter” alapelv, azaz nem kell megszűrni az ionformációkat, az embereknek nem kell másként viselkedniük, mint amilyenek. A leendő munkavállalók értékelik, ha egy cég átlátható, őszinte, ha tiszteli dolgozói személyiségét.

A jövő boldogító munkahelyére sok példa, előrejelzés hangzott el. Néhány már a jelenben is megvalósult: ilyen a kutyabarát munkahely. S hogy a kutyák mi mindenre képesek, azt a HRFest résztvevői a a gyakorlatban is megnézhették: a kutyák szemetet szedtek, követték gazdájuk minden utasítását. Lehet, hogy nemcsak a robotok, de ők is a jövő munkavállalói lesznek?