Öregszik és szegényedik a közönség – ez a komoly zenészek legfőbb bánata. Évről évre szűkül a klasszikus koncertekre járók köre A Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjeire azonban alig lehet jegyet kapni, és akár a Sportcsarnokot is meg tudják tölteni. Hogyan? Mivel lehet a magas kultúrát populárissá varázsolni? Hollerung Gáborral, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezetőkarmesterével és ügyvezetőjével beszélgettünk.
Telt ház volt a Budafoki Dohnányi Zenekar idei újévi koncertjén a Müpában. A jegyeket hamar elkapkodták, pedig az előadás műsoráról előzetesen semmit nem lehetett tudni, csupán azt, hogy a koncertet Hollerung Gábor fogja vezényelni. Úgy tűnik, a közönség bizalma nem véletlen – a három órás előadás szinte egy percre sem ült le. Ügyesen ötvözték az ismertebb műveket a váratlanabb érdekességekkel. Halhattuk például Ozmin áriáját, Rossini Macska duettjét, és kifejezetten izgalmas volt, amikor Handel Vízizenéjének tételeit a zenekar két ütőhangszerese vizes poharak segítségével adta elő. A két ráadás sláger klasszikust a közönség nagy lelkesedéssel tapsolta végig. Az élményhez nagyban hozzátett, hogy Hollerung nagy átéléssel, mókás mozdulatokkal vezette fel és mesélte el a soron következő műveket.
„A legerősebb piaci termékünk az élmény, amit mániákusan közvetítünk. Nem szabad megengedni, hogy valaki unjon egy koncertet. Mindig igyekszem elmagyarázni a zenét az embereknek, amit a legegyszerűbb, sokszor közönséges hasonlatokkal lehet legjobban” – mondta Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és ügyvezetője.
Ebből lesz a cserebogár
A Dohnányi Zenekar a kis Budafoki Ifjúsági Zenekarból nőtte ki magát, amely a rendszerváltás előtt a Budafoki Nádasdi Kálmán Művészeti Iskolához tartozott. A zenekart sokáig Nemes László, az iskola alapítója és zenetanára vezetette, ám egy ponton rájött, hogy hivatásos karmesterre van szükség. „25 éves voltam, friss végzős a Zeneakadémián. Vendégkarmesterként dolgoztam náluk először, majd 1989-ben Nemes felkért, hogy vezessem a zenekart” – emlékezett vissza Hollerung. „Nagyon hamar, egy-két év alatt előre repült az együttes. Tehetséges fiatalokból, kemény munkával nemzetközi rangú együttessé váltunk. Fesztiválokon vettünk részt, gyorsan kaptunk profi meghívásokat. Két év alatt bejártuk fél Európát” – tette hozzá.
A Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata 1993-ban a zenekart hivatásos együttessé tette, és azóta is az önkormányzat a fenntartójuk. Mint meséli, a zenekarral pár évre elváltak útjaik, de 1993-ban Hollerung visszatért az együtteshez. 2000 óta pedig nemcsak vezető karmestere, hanem ügyvezetője is a Dohnányinak.
Akik kitaposták maguknak
A rendszerváltás utáni időszak azonban nem kedvezett az önálló zenekarok létrejöttének. „Két út volt: vagy beolvadsz a már meglévő intézményekbe, vagy egy hihetetlen erős kapcsolatrendszerrel és céltudatos kitartással kitaposod magadnak az utat” – mondta a zenekar vezetője. „Nagyon kevés esélye volt az újaknak, a Fesztivál Zenekar egy jó kivétel” – emelte ki. Hollerung mindezt a szocializmus alatt kialakult status quo rendszerváltás utáni fennmaradásával magyarázza. „A magyar kulturális életben alig változott valami. Nem igazán született új kőszínház, nem lett új operaház, cserébe nem is szűnt meg egyetlen zenekar és kulturális intézmény sem. Lényegében mindenki jelen van a szereplők közül, aki azelőtt volt, de nagyon kevesen tudtak az intézményrendszer részévé válni” – mutatott rá.
Habár a Dohnányi nem számít teljesen önálló zenekarnak, hiszen önkormányzati fenntartású, ugyanakkor a magyar intézményi struktúrában soha sem volt könnyű dolguk a lokális, önkormányzati szervezeteknek. „A rendszerváltás kezdeti reményei után gyorsan rá kellett jönnünk, hogy a központi akarattal szemben nagyon nehéz létezni, sőt most éppen annak lehetünk szemtanúi, hogy a dolog tovább centralizálódik, és a lokalitás még kisebb döntési lehetőséggel és eszközrendszerrel rendelkezik" – magyarázta Hollerung Gábor.
A cikk teljes terjedelemben a BOOM Magazin 2017.márciusi számában olvasható
