A játékos gondolkodásnak ambícióval kell párosulnia

Geszti Péter és Ditz Edit

„Az üzlet szerintem ugyanolyan önkifejezés, mint a művészeti tevékenység, a sportolás vagy az autóvezetés. Mindegyikben benne van az, ami te magad vagy. A sikernek soha nem az anyagi, hanem a tartalmi része érdekel” – adja meg a felütést a beszélgetéshez Geszti Péter. Feleségével, Ditz Edit kommunikációs szakemberrel új pályára állították az életüket, amikor közös vállalkozásba kezdtek. Megalapították a Grund Kommunikációs Ügynökséget, ahol Edit az ügyvezető, Péter a kreatív igazgató.  Emellett Zákonyi S. Tamással a Flashback filmgyártó céget is jegyzik. Első közös „fecskéjük” producerként az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, 230 ezres nézettségű közönségfilmje, a BÚÉK.

 

 „A Grund a kommunikáció játéktere. Hogy ezen belül reklámkampányok, nagy rendezvények vagy filmek születnek, lényegében mindegy” – mondja Geszti Péter.  „Nekünk a biznisz akkor érdekes, ha jól érezzük magunkat benne. Érzelmi, családi, szakmai, egzisztenciális oka is volt annak, hogy együtt kezdtünk dolgozni Edittel. Mindkettőnkben nagy ambíció van, viszont eltérőek a kvalitásaink bizonyos területeken. Nagyon jól kiegészítjük egymást. Sok párral ellentétben, mi nem őrülünk meg egymástól a közös munkában, nálunk éppen fordítva van. Kifejezetten újfajta öröm, hogy minden, amit közösen csinálunk, gazdagítja a családunk életét, megújította a kapcsolatunkat.”

 

Épül a Geszti-brand

Geszti Péter élvezet, öröm, játék alapú hozzáállását Edit helyezi üzleti alapokra. „ A Danubius Rádió kommunikációs vezetője voltam a 2000-es években, Petit pedig az ügynökségünk, az Akció Reklámügynökség kreatív igazgatójaként ismertem meg. Tehát már a közös sztorink is egy kampánnyal indult. A gyerekek születése után azt terveztem, hogy visszamegyek egy nemzetközi céghez, abban láttam a lehetőséget egy nemzetközi pályára. Mindezt annak ellenére, hogy már volt egy nagyon sikeres gasztro start-up cégem, és nemzetközi borakadémikusként rengeteg utaztam. Ma már tudom, hogy a függetlenségvágyam, a kompromisszum-képtelenségem gátolt volna abban, hogy a mai énem sikeres legyen egy nagyvállalati közegben. Amikor Péter a korábbi ügynökségénél úgy érezte, hogy eljutottak egy döntési pontra a jövőt illetően, szinte természetesen jött az elhatározás, hogy egy olyan céget alapítunk, ami bázisa mindannak, ami bennünket érdekel. A Grundnál a cégépítés és menedzsment, a pénzügyi tervezés, a stratégia kialakítása az én asztalom, valamint a cégeink közti szinergiák kialakítása. Induló cég vagyunk, tizenöt fős csapattal, a második üzleti évünket éljük. Kreatív kampányokat készítünk, ahol a stratégia kialakításától a nagy kampányokig, tv spotok, online hirdetések gyártásától a közösségi médiáig a teljes kommunikációs spektrummal foglalkozunk. Kizárólag olyan ügyfelekkel dolgozunk, akikkel közös az összhang, partneri viszony alakulhat ki. Idén az egyik stratégiánk az, hogy jobban válogatunk a reklám típusú megbízások közt, és jobban koncentrálunk az alkotói tevékenységre: kidolgozás alatt van egy nagy zenei eseményünk, több saját márkaötletünk, ezeket szeretnénk megvalósítani. Számunkra nem az a fontos, hogy a Grund egy legyen a menő reklámügynökségek közül. Ezért sem indulunk tendereken vagy díjakért. Sokkal inkább olyan kreatív projektekre koncentrálunk, amelyek stratégiailag hosszabb távra vezetnek. Emellett csapatunk tudatosan építi a Geszti personal brand-et, hiszen ez az egyik meghatározó előnyünk más kommunikációs cégekhez képest.”

 

Szellemi építmények

Geszti Péter két vágányon futó munkájában összeér az alkotó, előadó, dalszövegíró, zenész tevékenység és a kommunikációs biznisz. Mindennek az alapja számára a hatásgyakorlás. Edit mindkét területen a maga nemzetközi menedzseri szemléletével jön a képbe. „Szellemi konstrukcióknak, építményeknek tekintem a kampányainkat, a Nemzeti Vágtát, a koncertjeimet, vagy a dalaimat is. És ahhoz, hogy ezek sikerrel eljussanak az emberekhez, stratégiai és üzleti szemlélet is kell. A Nemzeti Vágtát együtt álmodtuk meg, együtt csináltuk meg. A Rapülők Aréna koncertjeinek közösen voltunk a producerei. A musical projektek pénzügyi részét is mi rakjuk össze” –meséli Péter. Jelenleg két új musicaleken és több filmterven dolgoznak. Az üzleti projektek mellett Geszti ingyen is bevállal „ szívügyeket”, mint a This Is Me című dal magyar verziójának felvétele  Wolf Katival és Tóth Verával vagy a Hungarian in Europe című első közösségi videoklip létrehozása a külföldre vándorolt magyarokról.

Megalapozott kreatív háttérrel és tudatos stratégiával ugrott fejest a Ditz-Geszti páros a filmproduceri munkába. Geszti mozis kalandja a Kalózok társ-forgatókönyvírójaként kezdődött, amely a legnézettebb magyar film volt 1999-ben. Dalszövegíró, színpadi szerző kvalitásai olyan sikermusicalekhez fűződnek mint A Dzsungel Könyve (Pesti színház) vagy A Pál Utcai Fiúk (Vígszínház). „Nem akarnék se forgatókönyvíró, se rendező lenni, viszont producerként komolyan bele akarok szólni egy produkció kreatív részébe is, mert olyan szemlélettel rendelkezem, ami messzebbre tekint, mint az egy-egy területet lefedő szakembereké” – mondja Geszti. „Öt évig voltam marketing tanácsadó a Nemzeti Filmalapnál. Hetente találkoztam forgalmazókkal, producerekkel, ezernyi ötletet adtam filmes reklámkampányokra, és részem volt abban is, hogy kedvezőbbre változott a filmek marketingjére szánt pénzek szabályrendszere. Azt láttam azonban, hogy hiába adok tanácsokat, ha a legtöbb produkció nem tudja, vagy nem akarja azokat megvalósítani: más a produceri szemléletük, vagy nincs szakértelem és erőforrás, hogy kidolgozzák a kommunikációs ötleteket. Aztán egy ponton túl úgy éreztem, hogy inkább átülnék a másik oldalra és producerként belevágnék a filmkészítésbe.”

Geszti az Első Emelet dalszövegírójaként ismerte meg a zenekar akkori menedzserét, Zákonyi S.Tamást, a Mafilm legutóbbi vezérigazgatóját, aki korábban olyan filmek producere volt, mint Goda Krisztina Szabadság Szerelem című alkotása vagy a Steven Spielberg rendezte München.  A gyakorlott filmes szakemberrel szövetkezve vágtak bele a Flashback filmes cég „rebootolásában” Goda Krisztina BÚÉK című filmjének a megvalósításába. Ditz Edit számára sem volt ismeretlen a film világa. Öt éve dolgozik kreatív producerként Almási Tamás rendezővel és Ugrin Julianna producerrel A Folyékony Arany című, Tokajról szóló egész estés dokumentumfilmen, aminek éppen a nemzetközi premierjét készítik elő. „A film főszereplője Szepsy István, vagy ahogy Tokajban ismerik, az Aszúkirály, aki különleges, de kockázatos vállalkozásba kezd. A film arról szól, hogy képes lesz-e megalkotni a folyékony aranyat, a világ legjobb édes borát, és óriási küzdelemben a természet szeszélyeivel valamint a globális piacok kihívásaival sikerülhet-e beérni a legnagyobb nemzetközi borkészítőket, és visszaszerezni a tokaji aszú régi dicsőségét.”

 

Egyedi modell

A legújabb film, a BÚÉK nézőszámai mögött a siker egyik kulcsa volt, hogy a Geszti házaspár a magyar filmes gyakorlattól eltérően komoly szponzori támogatást szerzett a piacról. A Samsung a Nemzeti Filmalaptól igényelhető marketing összeg duplájával szállt be a produkcióba egy saját BÚÉK-SAMSUNG kampánnyal, ami a film hivatalos premierje előtt uralta a köztereket és a médiát. „A marketingből hozott tapasztalataink tettek alkalmassá minket, hogy megnyerjük az első produceri lehetőséget. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy a szponzori, forgalmazói és produceri igényeket összehozzuk, és egy nagy erejű, érdekes kommunikációt építsünk fel a film köré” – részletezi Péter. Az ő ötlete volt sok más mellett, hogy szilveszterre időzítsék a film sztoriját, hogy az éjszakai Budapest látképével indítson a film, és nem utolsósorban az is, hogy George Ezra Budapest című ikonikus dalát válasszák főcímdalnak. A marketingen túl beleszólt a forgatókönyvbe is. Néhány kivételt leszámítva, páratlan modellnek számít a hazai filmgyártásban, hogy a producer alkotóként is részt vesz egy film megvalósításában. Ezt a másfajta szemléletet viszik tovább a következő filmes projektjeikben is. Hosszú távon nemzetközi koprodukciókat, értékes, minőségi közönségfilmeket terveznek. Jelenleg három filmterven dolgoznak a saját elképzeléseik nyomán. Két történelmi témájú filmen, és egy fiataloknak, fiatalokról szóló, valós alapú történeten.  Fejlesztéseiket az elején mindig maguk finanszírozzák. „Azt tanultuk meg az üzleti életben, hogy rendszerint befektetéssel jár, hogy valamit létrehozzunk.”

 

 

A különbözőségek összeadódnak

A két dudás egy csárdában esete nem fenyegeti a Ditz Edit-Geszti Péter párost. Pedig mindketten főnök típusok. Ezzel együtt tisztelik egymás erényeit, ismerik a másik gyengeségeit. Ahogy Edit fogalmaz: „Alapvetően türelmetlen vagyok, kevéssé toleráns, ezért nehezen is találok munkatársakat – egy kicsi, hatékony és nagyon profi csapattal dolgozunk. Péter sokkal együttműködőbb, több időt hagy mindenkinek a kibontakozásra, és ez szerintem nagyszerű. Ami engem illet, szinte azonnal látom, ha valakivel nem megy az együttműködés, és azt gondolom, nincs erre időnk. Fontosnak tartom az alapműveltséget, a kultúrát és a kozmopolita szemléletet, ugyanakkor a nagy tempó, a proaktivitás és az ambíció minden szinten alapelvárás. Az sem baj, ha valaki szabálytalan, csak legyen tehetséges.”

Péter kritériumrendszerében a csapat és munkatársak megválasztásában a gondolkodás képessége szerepel az első helyen: „Nem az érdekel, hogy mi szerepel valakinek a CV - jében, hanem hogy képes-e gondolkodni, és azt cselekvéssé alakítani. Nem feladatokat végzünk, hanem egy játékot játszunk. A játékos gondolkodásnak ambícióval kell párosulnia ahhoz, hogy valami érdekes dolog szülessen. Azért vagyok toleránsabb, mert rengeteg kreatív műhelyben dolgoztam. Megszoktam, hogy együtt írok meg egy dalt valakivel, aki lehet, hogy teljesen különbözik tőlem, de ha megvan a tehetsége, alkalmazkodni kell egymáshoz az együtt végzett munkában. Nagyon értékelem mások másságát, másfajtaságát. Azt gondolom, hogy jó esetben a kreatív energiák nem hogy összeadódhatnak, hanem hatványozódhatnak, de ez nem biztos, hogy rövid idő alatt összejön.  Sokszor egy emberben teljesen más dolgok nyílnak ki, mint amiket vártál tőle. Én nem egyedüli megfejtőként, mindentudó megmondóként dolgozom, hanem más kreatív emberekkel együtt szeretem kihozni valamiből a legjobbat. És nem zavar, ha mások hozzák a legjobb ötleteket. Soha nem versenyzek másokkal, hanem megpróbálok megalkotni valamit, amihez játszótársakat keresek.”

 

A siker receptje

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – ezt a Tamási Áron idézetet tartja egyik sorvezetőjének Geszti Péter, aki arról ismert, hogy a kreativitásával képes sikerre vinni nagyszabású, sokszor kockázatosnak tűnő projekteket. „Azt hiszem, azért tudok jól feladatot választani, mert megértettem, hogy ki vagyok. Az eszmélésem a gimnázium után úgy indult, hogy majdnem megvakultam a bal szememre. Másfél évig nagyon szenvedtem, többször is megoperáltak retinaleválással. Ez a trauma megértette velem azt, hogy minden, ami siker, karrier, biznisz, az csak játék. És azóta ez az életfilozófiám. A lényeg az érzelmi és a biológiai épség, hogy van, aki szeret, te is képes vagy szeretni, egészséges vagy, és birtokában vagy a képességeidnek, amelyekkel kibontakozhatsz. Ezért mertem belevágni sok mindenbe, amibe más nem biztos, hogy bele mer vágni. Tudom, hogy mik a korlátaim, és megértettem, hogy miben vagyok jó, ezért foglalkoztam mindig a kulturális mainstreammel, a minőségi kommersszel. Ehhez van némi érzékem. Megérzem, hogy miből lehet sikeres dolgot csinálni. Értelmiséginek számítok a magyar- történelem diplomámmal, de sosem volt bennem értelmiségi sznobizmus, gőg, zártság, "Észak-fok, titok, idegenség". A sikerek mögött pedig ott rejlik még egy egyszerű, de nem túl népszerű ok, amiről nem szoktak beszélni: nagyságrendekkel többet dolgozom, mint mások.”