"A filmszakma olyan, mint a bányászat"

"A filmszakma olyan, mint a bányászat"

„Mindig benne van a pakliban, hogy nem fogok tudni következő filmet csinálni” – nyilatkozta a BOOM-nak Enyedi Ildikó filmrendező. Joggal. Tizenhat évig nem volt módja nagyjátékfilmet rendezni. A Testről és lélekről című filmjével szerencsére megszakadt ez a korszak. A sok nemzetközi elismerés egyúttal megnyitotta egy újabb nagyjátékfilm útját. Olyannyira, hogy egy magyar viszonyok között nagyon drága filmet készíthet elő Enyedi Ildikó. Füst Milán A feleségem története című regényének filmes változatát 8 millió eurós – közel két és fél milliárd forintos –költségvetéssel kalkulálják, koprodukcióban, öt ország részvételével. Ha összejön a fedezet, 2018 nyár végén már kezdődhet is a 62 napos forgatás…

Halk szavú, finom jelenség Enyedi Ildikó, a színészei egybe hangzóan állítják róla, hogy a legjobbat képes kihozni belőlük. Kislányos külsejét meghazudtoló eltökéltséggel, munkabírással, következetes elképzeléssel járja a maga művészi útját. Nem hódol be a kasszasiker orientált filmes divathullámoknak. Az embertől emberig terjedő lelki-fizikai- szellemi kommunikáció árnyalatait, esendőségét, bensőségeit kutatja. Eddigi talán legszemélyesebb alkotása, a Testről és lélekről a Berlinale Arany Medvéje, a Sydney-i Filmfesztivál fődíja és az amerikai fesztiválpremier, Torontó után Magyarország Oscar-nevezettjeként „menetel” a világhírnév felé. „Izgulunk, hogy bekerüljön a jelöltek közé. Ki vagyunk szolgáltatva rajtunk kívül álló erőknek” – fogalmaz az Oscar-esély kapcsán Enyedi Ildikó.

Siker, az előítéletek dacára
A rendezőnő legnagyobb meglepetésére legutóbb az indiai Mumbaiban nyert közönségdíjat a Testről és lélekről annak ellenére, hogy csak információs vetítésen szerepelt. Még a berlini Arany Medve előtt ötvennégy országba eladták, Németországban három hét után nyolcvanezer feletti volt a nézettsége, akárcsak Magyarországon. Nemrég egy nagy presztízsű francia filmforgalmazó, a Le Pacte forgalmazásában mutatták be, hetvennégy francia moziban. Elmondása szerint Angliában, Németországban és Franciaországban is elképesztő minőségű kampányt építettek fel a film köré. „Visszaigazolta a Testről és lélekről eddigi sorsa, hogy teljesen értelmetlen, kontra produktív az a megközelítés, hogy mit vesz fel a piac, mit várnak a fesztiválok. Az eladások, a nézőszámok minden előzetes előítéletre rácáfoltak, holott a film nem felel meg a két alapvető paraméternek, hogy fontos, aktuális társadalmi problémákat feszegessen, s valami nagyon erős, felismerhető szerzői gesztust tartalmazzon. Mindez azt sugallta, hogy kevés nézője lesz, nem kerül széles forgalmazásra, nem jut el egyetlen nagyobb fesztiválra sem, nem válogatják be versenybe. Ehhez képest Ázsiától Európáig érzékenyek, nyitottak rá, hajlandók együtt menni a történettel, érezni a humorát.”
A sorozatos fesztiválsikerek hozama nem mérhető anyagiakban, hiszen az A- kategóriás fesztiválokon, mint amilyen a Berlinale is, a díjakkal nem jár pénz. A vörös szőnyeges felhajtás, a nemzetközi fotózás azért kell, hogy eljusson a nézők tudatáig, érdemes megnézni a filmet. A Testről és lélekről legfontosabb hozama Enyedi Ildikó számára, hogy belevághat a következő filmterve megvalósításába. Ez pedig nem más, mint Füst Milán A feleségem története című regényének mozgóképes adaptációja. Magyar viszonyok között nagyon drága filmről van szó, amelynek 8 millió euró – közel két és fél milliárd forint – a költségvetése. A négyszázhúsz millióból készült Testről és lélekről teljes egészében a Filmalap finanszírozta, ez esetben viszont öt országot érintő – német, francia, norvég, olasz, magyar – koprodukcióról van szó. A forgatókönyvet elfogadták, a Filmalap szándéklevelének a birtokában pályázhatnak a koprodukciós partnerek. 2018 nyarának végén kezdődne a több évszakos, hatvankét napos forgatás. Störr kapitány szerepére már meg is állapodtak Anders Baasmo Christiansen norvég színésszel. Lizzy, a titokzatos párizsi nő megformálóját még keresik. Arról, hogy miért éppen erre a műre esett a választása, Enyedi Ildikó elmesélte: „Nagyon szenvedélyes a viszonyom ehhez a regényhez. Amikor először olvastam kamasz koromban, lenyűgözött benne, hogy irodalmi mű dacára milyen hihetetlenül erős filozófiai állításokig jut el. De több mint filozófia, újra meg újra megdöbbent, hogy Füst Milán milyen mély tudással rendelkezik az emberi lélekről. Noha eléggé különböző filmeket csináltam, mindegyikben ott van az a kérdés, hogyan kellene élni az életünket, ami a Füst Milán regénynek is a központi kérdése. Ha sikerül megcsinálni a filmet, egy nagy ív zárulna le, hiszen amikor az első filmem, Az én XX. századom elkészült, már készen volt ennek a forgatókönyvnek az első változata. Hosszú éveken át küzdöttem azért, hogy tető alá hozhassam. Háromszor is úgy tűnt, hogy megkaphatom a jogokat, aztán mégsem jött össze, sokáig Szabó Istvánnál volt a megfilmesítés joga.”

Jövedelmi anomáliák
Kevés filmrendező mondhatja el magáról, hogy közgazdász végzettséggel talált rá választott hivatására, a filmezésre. Enyedi Ildikó közéjük tartozik. Matematikai modellezés szakra járt, a világ-modellek és különösen a szociológia érdekelte, aminek a nyoma áttételesen megtalálható a filmjeiben. A gyakorlati részhez, ahhoz például, hogy miként kell az adó-visszatérítésekkel zsonglőrködni, a pénzeket beszerezni, nem ért és nem is akar vele foglalkozni. Igyekszik olyan partnerekkel dolgozni, akikben bízhat, elkerülni azokat a helyzeteket, amikor a háta mögé kellene nézni, hogy mikor döfik bele a kést. Jelleme és emberi kvalitások alapján választ társakat maga mellé. Mint a legtöbb európai szerzői filmes, ő is koproducere a filmjeinek. „Felelősséggel és egyben rálátással jár a koproduceri munka. Mindannyian kevesebb pénzből dolgozunk, mint amennyiből egy adott filmet ideálisan el lehetne készíteni. A rendező fontos szövetségese lehet a spórolásban a producernek, hogy az olcsóbb megoldás ne szerényebb eredményt adjon. Ehhez alaposan kell ismerni a költségvetést, tisztában lenni azzal, ki dolgozik órabérben, ki pausáléban, mi igényel heti elszámolást stb. Mindig nagyon tiszteletben tartom az anyagi határokat, cserében szabadon szeretek ezeken a határokon belül alakítani az előzetes terveken. Sajnos van rá példa a szakmában, hogy egy rendező nehéz helyzetbe hozza a producert, túllépi a költségvetést, és a producertől várja, hogy oldja meg, ahogy tudja. Az Első szerelem című rövidfilmem óta hihetetlenül harmonikusan dolgozom az Inforg Stúdióval. Előzetesen hosszú és nagyon erős, bizalmi kapcsolat kötött a nagy tudású, hatalmas tapasztalattal rendelkező Miskolczi Péter producerhez, akivel már a diplomafilmemet is készítettem. Ő egy időre kiszállt a produkciós munkákból, ezért kerestem új partnereket.” A rendezőnő azt is elárulta, hogy noha saját pénzt nem tesznek be egy produkcióba, előfordulnak olyan esetek, amikor önerőből kiegészítésre szorul a költségvetés. A Füst Milán film előkészítéséhez, a koproducerek megtalálásához öt millió forintot kaptak a Filmalaptól, ami rendkívül kevés. Egy ilyen sok országban játszódó film előkészítése több mint negyvenmillió forintot igényel. A különbözetet egyelőre a film producerei állják, nem kis áldozatot hozva. A Filmalap jelenlegi támogatási rendszerében, a bértáblában, van egyébként egy furcsa anomália. Mivel a főmunkatársakat, a „vonal fölötti” munkatársakat pausáléban fizetik, míg a többieket órabérben, napi bérben, ezért a vezető stábtagok valahogy rendre rosszabbul fizetettek, mint saját asszisztenseik. Pedig nincs arról szó, hogy ezek az alacsonyabb beosztásban dolgozó stábtagok túl lennének fizetve, keményen és sokat dolgoznak azért a pénzért, amit megkeresnek. De valahogy senki nem számolja össze azt a tömegű munkát, amit például egy vágó eltölt a filmmel, így napi bére jóval a saját asszisztenséé alatt van. Igaz ez persze, a rendezőkre is. Enyedi szerint ezen a gyakorlaton ideje módosítani, elvégre a rendező az előkészületektől az utómunkákig éveket dolgozik egy-egy filmjén.

Buddha és hadvezér
Sokan mondják róla, hogy egy Buddha nyugalmával és egy hadvezér határozottságával vesz részt a forgatásokon. „ Egy filmforgatás másból sem áll, mint konkrét döntések sorozatából. Ebben a közegben nagyon otthon érzem magam, biztonságban. Jó fajta adrenalin működik bennem, találékonyabb vagyok, mint a mindennapokban. Nekem való terhelés ez az intenzív együttlét egy csomó kiváló emberrel, akikkel egy dologért, a filmért küzdünk közösen. A filmszakma olyan, mint a bányászat, kényelmetlen, fárasztó, fizikailag is kemény munka. Csak az bírja, aki nagyon szereti. Szóval, aki ott áll hajnalban a reggeli kávéjával a büfé kocsinál, legyen az díszlettervező, öltöztető, világosító vagy sofőr, az nemcsak a pénzért végzi ezt a munkát – máshol ennyit jóval kényelmesebben megkereshetne –, hanem azért, mert szenvedélyesen szereti. Élvezem, amikor látom megcsillanni a szemekben, hogy leveszik, megérzik, hogy valami jó dologban vesznek részt. Hogy nem fölösleges az erőfeszítésük, hogy ebből valami szép fog kikerekedni. A mai napig végtelenül meghatódom attól, hogy felnőtt, komoly emberek azon melóznak napi tizenkét órát, amit én otthon, egyedül, sok merengés közepette kitaláltam. És a közös cél érdekében mozgósítják a képzelőerejüket, a szakmai tudásukat, az érzékenységüket, a lelkiismeretességüket.”

Jónak lenni jó
Ildikó munkamódszerének talán a legfőbb titka, hogy mindenkihez pozitív hozzáállással közelít. „Valahogy úgy vagyok srófolva, hogy könnyen meglátom a másik emberben a jót. Ha erre teszem a hangsúlyt, szinte látom, hogy az illető megkönnyebbül: milyen jó érzés, hogy lehetek jó is. Csodálatos érzés a csapatmunkában, hogy a legszebb és a legnemesebb oldalukról ismerhetek meg embereket. Ha valamit tisztán képviselünk, az rendkívül megnyugtató és mozgósító a környezet számára. Nekem fontos, hogy mennyire találok hangot a munkatársaimmal, hogy valódi kommunikáció alakul-e köztünk. Akinek korbácsra van szüksége, azzal képtelen vagyok együtt dolgozni. Olyanokkal igyekszem szövetkezni, akik a saját belső értékrendjük miatt dolgoznak jól. Saját igényességüknek akarnak megfelelni. Van, aki eleve ilyen, és van, aki ilyen is tudna lenni, ha hagynák – az utóbbiaknak segítek megteremteni ehhez a megfelelő körülményeket.”
A csodát természetes adottságként megélő Simon mágusról szóló azonos című filmmel 1999-ben lezárult egy alkotói korszak Enyedi Ildikó pályafutásában. Az izgalmas, misztikus krimi után kényszerszünetet tartott. Számos nagyobb költségvetésű koprodukciós filmterve hullott hamvába, közülük az egyik Szilárd Leó életének egy szakaszáról szólt volna 1939-ben New Yorkban. „2000-ben úgy nézett ki, hogy majdnem létrejön a film, aztán mégsem sikerült megvalósítani amerikai koprodukcióban. Amerikában rengetegszer megesik, hogy akár évtizedekig keringenek forgatókönyvek. Egy szenzációs sztorit hallottam nemrég. A Coen- fivérek eladták egy meg nem valósult forgatókönyvüket egy stúdiónak, ahol szokás szerint ráeresztettek a könyvre újabb és újabb írókat. teltek az évek, majd egyszer behívták őket egy stúdiófőnökhöz beszélgetésre, aki felajánlott nekik egy forgatókönyvet azzal, hogy ha tetszik, írják át. Megnézték és látták, hogy ez az ő régi tervük teljesen szétírva. Rábólintottak, majd fapofával benyújtották az eredetit.”

Jókor jött a Terápia
A parkolópályás évek alatt Enyedi elkezdett tanítani a Színművészeti Egyetemen, filmes workshopokat tartott Svájcban, Németországban, Lengyelországban. Az elkallódás veszélyéről annyit árul el, hogy „mindig benne van a pakliban, hogy nem fogok tudni következő filmet csinálni. Ez pont olyan, mint amikor a rendszerváltás előtt hiába volt a zsebemben az útlevelem, amíg nem mentem át Hegyeshalmon, még bármit megtörténhetett.” Bő tíz év filmes nélkülözés után jött a Terápia-sorozat, ám igazán tizenhat év után a Testről és lélekről-lel került vissza a neve a mozivilág térképére. „ A Terápia egy igazi gyógyulási folyamat volt. Korábban két sorozattervet is beadtam az HBO-hoz, de egyik sem talált kellő fogadtatásra. Aztán megkeresett Krigler Gábor, a csatorna vezető forgatókönyvírója és kreatív producere, akivel évekkel korábban már dolgoztam, és jó emléket őriztem róla. Tulajdonképpen neki köszönhetem a Terápiát. Az eredeti, izraeli formátum láttán is le voltam nyűgözve, attól, hogy egy ilyen egyszerű, bátor formátum mennyire hatékony tud lenni. Mindig a nézőkre hivatkoznak, amikor borzalmasan bárgyú, elbutult tartalmakkal töltik meg a különböző kereskedelmi csatornák a reklámblokkok közötti időt. Ennek a sorozatnak a nemzetközi sikere az élő bizonyíték, hogy mennyire hamis ez az indoklás. Bár megrettentem attól, hogy más anyagából, szövegéből, egy ekkora cég játékszabályai szerint kell dolgoznom, de nem bántam meg! Ez igazi, belső kiteljesedést hozó munka lett, fantasztikus körülmények között. Életem egyik legszebb élménye a Terápia forgatása, utómunkája.”

Hogyan éljük az életünket?
“A Testről és lélekről forgatókönyvét még a Terápia előtt írtam. Mindig megkérdezik tőlem, honnan jött az álomban szarvasokként találkozó pár meg a vágóhíd ötlete. De akárhogy is töröm a fejemet, nem emlékszem egy adott pontra. Elolvastattam a forgatókönyvet egy rendezőtársammal, aki figyelmeztetett, hogy szép, szép, de úgyse lehet leforgatni szarvasokkal írt jeleneteket. Sokat köszönhetek Horkai Zoltán állatkoordinátornak, aki nem csak a tudásával, de a lelkével is belehelyezkedett a történetbe. Annak ellenére, hogy hatalmas amerikai filmek tömegében dolgozott, jóval kevesebbért, nagy munkabefektetéssel dolgozott a mi filmünkön. Még nem kapott olyan feladatot, hogy szarvasokat emberekként mozgasson. A Testről és lélekről esetében valójában ugyanaz izgatott, mint a Füst Milán regényben: hogyan érdemes élni az életünket. Érdemes- e kockáztatni, kilépni a komfortzónából, mint a két főszereplő, Mária és Endre, abból a biztonságból, amit egy sivár, de átlátható, biztonságos élet jelent. Kicsit olyan ez, mint elrugaszkodni a szikláról, leugrani a semmibe, ahol nem tudni mi vár. Ehhez bátorság kell. Kisebb mértékben mindannyian űzzük ezt a biztonsági játékot. Érdemes bátrabbnak lennünk.”
Wilhelm Droste német irodalomtörténész, író, műfordító jelenti Enyedi Ildikó hátországát. Közös hamburgi barátok révén ismerte meg a férjét, amikor koprodukciós partnert keresett első filmjéhez, a kosztümös, látványos, három országban forgatott Az én XX. századomhoz. Drostét sokan a budapesti Goethe Intézet legendás Eckermann kávézójának a tulajdonosaként ismerik, mások kiemelkedő irodalmárként. Csodálatosan megtanult magyarul, Weöres Sándort, Ady Endrét, József Attilát, kortárs irodalmat is fordít. Drei Raben néven irodalmi folyóiratot is alapított a német ajkú olvasóknak, amit nehéz körülmények között, kevés pénzzel és sok lelkesedéssel készít, változó csapattal. „ Nagyon jó egy olyan emberrel együtt élni, aki jó szándékúan, ártatlanul nézi a világot. Ennek következtében persze, eléggé kiszolgáltatott, sérülékeny is. Amióta a gyerekeink már egyetemisták, gyakran kiülünk korán reggelizni a teraszunkra, Rilkéről, Hölderlinről, kortárs irodalomról beszélgetünk. Én így töltődöm fel. Hasonló az értékrendünk, de számára a filmezés eléggé távoli, zűrös világ.”
Szentgyörgyi Rita

Névjegy:
Enyedi Ildikó (62)
Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész, az Európai Filmakadémia tagja. Érettségi után a Montpellier-i Egyetemen, majd a budapesti közgazdaságtudományi egyetemen tanult. 1979-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára, ahol 1984-ben Fábri Zoltán osztályában végzett. Pályáját kísérleti jellegű rövidfilmekkel kezdte a Balázs Béla Stúdióban. Első játékfilmjét, Az én XX. századomat 1988-ban forgatta. 1989-ben a Magyar Filmszemlén elnyerte a játékfilm kategória alkotói díját, továbbá a képi és tartalmi összhang megvalósításáért is jutalmazták. A cannes-i filmfesztiválon a legjobb elsőfilmesnek járó Arany Kamera-díjjal, az edinburghi és a Las Vegas-i fesztiválon különdíjjal ismerték el, a szakma és a kritikusok 2000-ben beszavazták minden idők 12 legjobb magyar filmje közé. Következő filmje a Weber operája alapján készült Bűvös vadász (1994 ) elnyerte a Hartley-Merrill nemzetközi pályázat első díját, 1995-ben rendezői különdíjat kapott a Magyar Filmszemlén. Az 1997-es keltezésű Tamás és Juli a Belforti Fiatal Filmesek Fesztiválján a legjobb nagyjátékfilmnek járó fődíjat kapta meg. Negyedik játékfilmjét, az 1999-ben bemutatott Simon Mágust a Magyar Filmszemle legjobb rendezői díjával tüntették ki, a locarnói filmfesztiválon a Filmklubok Nemzetközi Szövetségének különdíját nyerte el, 2000-ben megkapta a filmkritikusok díját. A 2009-es Első szerelem című rövidfilmje a miami filmfesztivál rövidfilmes versenyének nagydíját és a genovai sci-fi seregszemle fődíját is megkapta. Az HBO Terápia sorozatának egyik rendezőjeként 2013-ban Gigor Attilával a legjobb televíziós rendezés díját nyerte. Tizenhat év után, 2015-ben forgatta a Testről és lélekről című nagyjátékfilmjét, amely a 67. Berlinale Arany Medve fődíjában részesült.

Szentgyörgyi Rita képe

Kérjük, mondja el a véleményét