Ficzere Andrea optimista. Májusban három évre megválasztották a Magyar Kórházszövetség elnökének. Úgy véli, ez lehetőség a változtatásra. Amihez az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatójaként kevés volt, egy szakma képviselőjeként már „hivatalból” van ereje, tekintélye. Tiszta viszonyokat akar az egészségügyben, valós költségfinanszírozást, a magán és az állami ellátás átlátható rendszerben, közös felügyelet alatti működését, ellenőrzését, szakmai kontrollját. S ha a valós viszonyokhoz igazodnak a szabályok, akkor jöhet a felelősségvállalás, a számonkérés. Ma ugyanis olyanért marasztalják el sokszor a kórházakat, amiről nem tehetnek. Pontosabban: ha komolyan veszik a szakmát, a gyógyítást, akkor nincs esélyük a szabályos működésre. „Volt egy fajta tehetetlenség a rendszerben, ami akkor is működtette a kórházakat, amikor már elfogytak az erőforrások. Ennek most vége. Ha akarunk, ha nem, változtatni kell” – fogalmazza meg, miért bízik abban, hogy létrehozható a fordulat.
A Magyar Kórházszövetség elnökének választották májusban. Ez presztízst jelent, meg elismerést, ugyanakkor nagyobb felelősséget, mert a kórházak anyagilag megroggyantak, a szakemberek menekülnek, a betegek elégedetlenek. Egyre több a kínos, sőt, tragikus történet. A szakma első embereként Öntől várják el, hogy lobbizzon, harcoljon, azaz érje el a változtatást… Vagyis ez a poszt talán inkább átok, mint nem áldás…
Ficzere Andrea: Ez a poszt elismerést és leginkább lehetőséget jelent a változtatásra. Kórházvezetőként naponta szembesülök azzal, mennyire elavultak a munkánkat meghatározó szabályok, s mennyire nem valósak a költségtérítések. Az ÁSZ-jelentés csak rontott a megítélésen, pedig a helyzetleírása talán megfelelt a valóságnak. Ám az okokat nem tárta fel. Nem mindegy, hogy azért nem tartják be a szabályokat, mert nem akarják, vagy azért, mert nem lehet, ha a gyógyítást helyezik az első helyre. Az orvosok nem csalni akarnak, hanem gyógyítani, minden áron. A Szövetség elnökségének az egyik első teendője az volt, hogy összehozott egy szakmai tanácskozást a jogalkotók, felügyeleti szervek és a kórházak képviselőinek részvételével, és elindította azt a párbeszédet, amely a legégetőbb problémák feltárásához és megoldásához szükséges. A beszélgetésen egyértelmű volt, hogy mindenki segíteni akar, és rendezni ezt a helyzetet. Az ott megfogalmazott főbb gondok alapján készítettünk egy munkaanyagot, amelyet már el is juttattunk államtitkár asszonyhoz, és felajánlottuk az együttműködésünket. Ez a jogalkotóknak is hasznos lehet, mert tényszerűen látják, mi miért működik rosszul. A szakmának egyértelmű, hogy kellene egy kórháztörvény, mert annyira speciális az itteni működés, hogy nem húzható ránk a más ágazatokban működő szabályozás. Bár figyelni kell a költségekre, de itt a gyógyítás az elsődleges, s ez egyedi helyzetet eredményez. És amiről most nagyon sokat beszélünk: óriási a szakemberhiány. Nemcsak a gyógyításban, de műszaki-gazdasági területeken is. Nem hagyhatjuk, hogy a fiatalok elmenjenek, mindent meg kell tennünk azért, hogy maradjanak. Ehhez pénzre, értelmes munkára, és tiszta viszonyokra van szükség.
Nem először hallani ezekről a gondokról, kormányok jönnek-mennek, az egészségügy bajai meg maradnak, sőt fokozódnak. Miért gondolja, hogy majd most megváltozik minden? Vagy egy szakmai szövetség új elnökeként ezt kell hinnie, ezt kell mondania?
Ficzere: Optimista vagyok, ez az alaptermészetem. De azt is látom, hogy idáig volt egy fajta tehetetlenség a rendszerben, ami akkor is működtette a kórházakat, amikor már hiányoztak az erőforrások. Ennek most vége. Elfogytak a tartalékok. Így nincs tovább. A szabályozásban rendszerhiba van, amit meg kell szüntetni. A szakmai tanácskozáson úgy éreztem, minden oldal látja a valós helyzetet, változtatni akar. Hiszem, hogy lesz egy olyan megoldás, amely konszenzuson alapul, s amit a szakma és a politika is jó szívvel fel tud vállalni. Mivel fogják alátámasztani, hogy most aztán tényleg nincs tovább a jelenlegi struktúrában? Ficzere: Több fronton készülnek tényekkel alaposan alátámasztott szakmai elemzések, amelyek, úgy gondolom,meggyőzőek lesznek. Ugyanakkor ne tévesszen meg senkit, hogy bár válságról, vészhelyzetről beszélek, a magyar egészségügy alapvetően jól működik, külföldről is sokan hazajárnak, ha megbetegszenek. Ez az itt dolgozók erőn felüli munkájának az eredménye. De nem lehet az orvosok, ápolók lelkiismeretes munkájával visszaélni. Az is egyértelmű, hogy egyre nagyobb teher nehezedik ránk amiatt, hogy egyre több az idős ember, akik inkább szociális gondoskodást igényelnének, de ha az nincs, a kórházakban kötnek ki. Vagyis nemcsak az egészségügyet, de ezzel párhuzamosan a szociális ellátást is erősíteni kellene, s megteremteni a kettő közötti megfelelő kapcsolatot. Az idősek aránya pedig tovább nő, vagyis ellátásukra már most fel kell készülni, és ez nem csak az egészségügy dolga.
Ez mind igaz lehet, csak az nem világos, miből gondolja, hogy kormányzati szinten van elszánás, akarat a változtatásra? Idáig nem sok történt...
Ficzere: Nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy ha idáig nem sok változott, akkor ezután se fog. Ha ebbe beletörődnék, akkor nem vállaltam volna el az elnöki posztot. Én éppen hogy azt érzékelem, hogy mindenki látja, most van az a pillanat, amikor valaminek történnie kell… Nem fogadom el azt sem, hogy az egészségügyben vannak ún. orvosbárók – még a szót is utálom–, akik önös érdekből blokkolnak minden változást. Bár rossz kivételt mindig lehet találni, de szerintem nekik is jobb lenne a tiszta helyzet, amikor úgy lehet méltányos jövedelemhez jutni, hogy nem kell hálapénzre várni. És akkor a fiatalokról nem is beszéltem: ők még itt vannak, de csak addig, amíg reményt látnak a változásra. Szükségünk van a tudásukra, a dinamizmusukra, s arra az energiára, színes gondolkodásra, amit megtestesítenek. Mindent – hangsúlyozom: mindent – meg kell tenni azért, hogy itt maradjanak, hogy értelmes, hasznos munkát végezhessenek, és a megfelelő jövedelem elérése ne kívánjon tőlük emberfeletti sok munkát. Mitől ennyire elszánt, optimista? Ficzere: Eredendően ilyen vagyok. Amikor idejöttem az Uzsokiba, azt mondták, ne akarjak MRI-t, mert esélytelen. Sikerült. A VIP-osztály létrehozását is lehetetlennek tartották, mégis megcsináltuk. Ahogyan megvalósult a katéteres labor, és a helikopter leszálló is. Lett gyerekmegőrző, és még sorolhatnám, mi minden, amiről végig le akartak minket beszélni. Mindehhez hit kellett és lelkes segítők, egy olyan csapat, amely képes mindezt megvalósítani. Hasonlót szeretnénk a magyar kórházak ügyében is.
Debrecenből jött a fővárosba úgy hét éve, nem ismerte az itteni viszonyokat…
Ficzere: …nem akartam ismerni. Úgy gondoltam, jobb, ha nem ismerek mindent. Így működhetett az az elv, hogy van, aki nem tudja, hogy nem lehet megcsinálni, és megcsinálja… Gyerekkoromtól ilyen vagyok. Ezt lehet erőszakosságnak, akaratosságnak hívni, én viszont úgy gondolom, meg kell próbálni, amit lehet. Nekem ez bevált. A kudarcot is jól tudom kezelni, de csak azután, ha én mindent megtettem, de mégsem sikerült az adott célt megvalósítani. Ilyen van.
Hogy jutott egyáltalán az eszébe, hogy hét évvel ezelőtt megpályázza az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatói székét? Vidékről, ráadásul kórházi vezetői tapasztalat nélkül…
Ficzere: Orvosként sok olyan dologgal szembesültem, amin nem tudtam változtatni, mert nem volt hozzá felhatalmazásom, vagy éppen a főnököm gátolt. Akkor gondoltam rá, hogy ha igazán változtatni akarok, akkor ahhoz pozíciót, felhatalmazást kell szerezni. Sokan úgy vélték, s ezt a szemembe is mondták, hogy csak karriervágyból akarok főnök lenni, nem hitték, hogy valóban tenni akarok, változtatni. Nem zavartak ezek a vélemények, hiszen pontosan tudtam, nekem a változtatáshoz kell a pozíció, s nem egyéb okokból. Örülök, hogy Budapestre kerültem, nagyon közel áll hozzám az itteni légkör, gondolkodás.
Tudatosan készült is erre a váltásra, hiszen az orvosi diploma mellé megszerezte a menedzserit is… Orvosmenedzserként már nagyobb esélye lehetett az igazgatói poszt megszerzésére.
Ficzere: A menedzseri gondolkodás nem a diplomának köszönhető. Mindig izgatott, hogy egy feladatot miként lehet jobban, másként megoldani. Tudok és szeretek rendszerben gondolkodni. Mindig keresem az összefüggéseket, számolok a következményekkel. Felmérem, egy-egy váltás mit eredményez, sok lépésben előre gondolkodom. Emiatt a tempóm időnként túl gyors, nehezen követhető, talán nyomasztó is, de itt megvan az a csapat, akivel együtt tudunk dolgozni, s ők tolerálják ezt a menetet.
Budapesten már főigazgatói munkája kezdetén, a VIP-részleg létrehozásával alaposan felkavarta az állóvizet…
Ficzere: Kaptam hideget, meleget. Szerencsére sokan megértették, hogy ezt azért is csináltuk, hogy a munkatársak jobban kereshessenek. Ne kelljen elmenniük túlmunkában a magánszektorba több pénzért, találják meg a számításukat házon belül. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a TVK plafon miatti fölös kapacitásunkat ajánljuk térítés ellenében, és minderre nem lenne feltétlenül szükség, ha a kollegák bérszínvonala megfelelő lenne, illetve ha minden hozzánk forduló biztosított beteg ellátására lenne finanszírozásunk. Ez utóbbi a kórház költségvetését is pozitív irányba módosítaná.
Ez a részleg azóta is működik, azzal a megkötéssel, hogy magyar betegek nem vehetik igénybe…
Ficzere: Amikor elindult, 2013-ban még közvetlenül jöhettek magyar betegek is, 2014-től azonban már nem, egy jogszabály-módosítás miatt. Most az a helyzet, hogy magyar betegeket csak magánellátókon keresztül fogadhatunk a VIP osztályon. Hogy ez furcsa, meg értelmetlen? Nekem is az. Nem tudom elfogadni, hogy a magyar betegeket a külföldiekkel szemben rosszabb helyzetbe hozzuk. Tudomásul kell venni, hogy a betegeknek a magánellátásra és az állami ellátásra is igényük van. A kettő között kell az átjárást átlátható, világos szabályozással megoldani. A jelenlegi állapot tarthatatlan. A betegek nem minden magánintézményben kapják meg a minőségi ellátást, erre jelenleg semmilyen garancia nincs. Éppen ezért gyakran úgy kerülnek vissza az állami ellátásba, hogy valamilyen ellátást már kaptak a magánintézményekben, de nem olyat, amitől meggyógyultak volna. A magánellátók sokszor „kimazsolázzák” a jobban fizető, egyszerűbb ellátásokat, a költségesebb, összetettebb feladatokat pedig az állami ellátókra hagyják. Közös szakmai felügyeletre, közös grémiumra van szükség, egységes ellenőrzéssel, áttekinthető betegutakkal, és akkor a két rendszer jól kiegészítheti egymást. Sok diagnosztikai vizsgálat ma csak a magánellátóknál végezhető el gyorsan, ami az állami gyógyítást is hatékonyabbá teszi.
A magánegészségügyben most valóságos boom van, gombamód szaporodnak az ilyen intézmények, ami azt jelzi, az állami ellátás nem áll a helyzet magaslatán…
Ficzere: Ez a piac is telítődni fog, mert egy határon túl már nincs elég fizetőképes ember… Ha létrejönne a kiegészítő biztosítás intézménye, ami az állami ellátásra is kiterjedne, akkor megváltoznának a viszonyok. Egy más típusú ellátórendszerben megszüntethető lenne a paraszolvencia is. Viszont az átlátható rendszerhez méltányos jövedelmek kellenek. Nem az a megoldás, hogy büntetjük az alternatívák bevezetőit, hanem az, hogy egy számon kérhető, ámde a valós helyzettel számoló rendszert hozunk létre, amiben a felelősség is pontosan szabályozott. Ebben az orvos is érdekelt lesz, hiszen a biztosító kifizeti neki a munkát, nem kell borítékokért ácsingóznia.
Régi harc, eredmény nélkül. Érdemes ebbe belemenni?
Ficzere: Ami senkinek sem jó, azon változtatni kell. Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy ne ilyen módon szerezze meg az orvos a megélhetéséhez szükséges összeg egy részét.Furcsa, hogy miközben orvos és a beteg egyaránt megalázónak tartja a pénzes borítékokat, a rendszer mégis mindmáig fennmaradt. . A paraszolvencián szocializálódott orvosok kezdenek kiöregedni, a fiatalok pedig ezt a rendszert nem fogadják el. Tehát lassan el fog tűnni. De nem mindegy, hogy közben kialakul-e egy új rendszer, vagy az orvosok kénytelenek a magánszektorba, vagy külföldre távozni, hogy tudásuknak, felelősségüknek megfelelő jövedelemhez jussanak.
Ön még soha nem gondolt arra, hogy a gúzsba kötött állami szektorból a kissé lazábban kezelt, s anyagilag jobban ellátott magánszektorba menjen át?
Ficzere: Egyelőre nem, persze, azt nem tudom, merre teker még az élet. Valójában az itteni munka komplexitása tetszik, jó a csapatunk, nagy dolgokra vagyunk képesek együtt. Jó lenne együtt maradni, s a kornak megfelelő módon gyógyítani. Elvileg ez nem lehetetlen. Az elmúlt majdnem 7 év alatt sok kudarc is érhette. Nem fásult bele a munkába? Ficzere: Megtanultam szűrni az információkat. Rutinosabb lettem, olyan dolgot meg se fogalmazok, ami halálra van ítélve. Vagyis kiépült bennem egy védekező reflex. De ha valamit kitalálok, ha valamiben hiszek, azt nagy energiabedobással csinálom. Így vannak sikerélményeim. Ezért nem lettem fásult, se cinikus, csak tapasztaltabb.
Egyik nyilatkozata után 2016-ban is írásbeli figyelmeztetést kapott az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatójától, mert állítólag rossz színben tűntette fel az államtitkárságot. Megnéztem az interjút, amit a medicalonline-nak adott, s nem értettem, mi lehetett a baj…. Önt hogyan érintette ez a figyelmeztetés?
Ficzere: Először nem tudtam, hogy ez vicc vagy komoly, de mivel nem éreztem jogosnak, nem foglalkoztam vele sokat. A kórházszövetség elnökeként nagyobb lesz a szólásszabadságom, a szakma nevében több dologról beszélhetek nyilvánosan is, de ezt soha nem öncélúan teszem. Úgy gondolom, az embereknek tudniuk kell, mi van az egészségüggyel, érteniük kell, miért nem olyan időnként az ellátás, amilyennek lennie kellene.
Van, aki ilyenkor elkeseredik…
Ficzere: Nem hagyom, hogy ilyen ügyek lehangoljanak, elvegyék a kedvem. Egyébként nagyon érzékeny vagyok, minden nagyon megvisel. De amikor azt érzem, hogy vétlen vagyok, semmi rosszat nem tettem, akkor nem kedvetlenedem el. Persze, ha olyan a kritika, amiben érzem a saját felelősségemet, az megvisel. Ha hibázom, az nem hagy aludni, az emészt belül.
Korábbi nyilatkozataiból az derül ki, egyik fájó pontja az egészségügyet érő nyilvános kritika. Pedig ez általában nem az egészségügy ellen van, hanem inkább érte…
Ficzere: Sokszor úgy érzem, azokat kritizálják, akik ezt nem érdemlik meg. Ha egy orvos 24 órás rázós ügyelet után már türelmetlen, az talán érthető. Tudom, hogy a beteg ezt nem tudja, tehát össze kellene magunkat hullafáradtan is szedni, de néha nem sikerül. Ezért mondtam, nem szabad azzal visszaélni, hogy a gyógyászok erőn felül is dolgoznak azért, hogy működjön a rendszer. Ebből baj lehet, lényegesen nagyobb baj annál, mint hogy az érzékeny beteg egy kifacsart, mogorva orvossal találkozik.
Ön nemcsak orvos, de menedzser is. Hogy látja, milyen tudás kell a kórházak vezetéséhez, inkább orvosi, vagy inkább gazdasági? Manapság a kórházakban is felértékelődött az üzleti szemlélet, merthogy állandósult az eladósodottság…
Ficzere: Ez rendszerhibából adódik a legtöbb esetben. Ha nem térítik meg a valós költségeket, a kórházak viszont nem hagyják abba a gyógyítást, akkor szükségszerű következmény a költségek túllépése. Csak új keretrendszer kialakításával lehet ezen változtatni. Úgy látom, hogy kórházat olyan ember tud jól vezetni, akinek van orvosi szemlélete, de emellett gazdálkodni is képes. Erre a legtöbb főigazgató alkalmas. Ha újradefiniáljuk a kórház feladatát, akkor se mondhatunk mást,minthogy a gyógyítás a dolga. Nekem is sokszor van konfliktusom vezetőtársaimmal, amikor arra figyelmeztetnek, hogy túllépjük a keretet. Ha emberéletről van szó, akkor nem kezdhetjük számolni a kiadásokat… Az a tapasztalatom, hogy kórházvezetőként fontos tulajdonság a jó értelemben vett skizofrén személet, mert miközben a napi problémákkal küzdünk, előre is tervezni kell. Két tempóban kell dolgozni, a napi küzdelmekben látni kell egy jövőképet, amitől jobb kedve lesz az embernek.
És milyen jövőt lát Ön a kórházak számára? Megoldódnak a napi finanszírozási gondok? Az állami és magángyógyítás egy rendszerbe kerül? Vagy…?
Ficzere: Ahogy már mondtam, kimerültek az egészségügy tartalékai, a jelenlegi struktúrában nincs tovább. Biztosak vagyunk benne, hogy lesznek változások. A központi szabályozáson kívül fontosnak tartjuk, hogy mindenhol a csapatmunkát helyezzék előtérbe. Az egészségügyben is annyira felgyorsult az innováció, annyi a technikai, technológiai, szemléletbeli változás, hogy csak közösen tudunk változtatni.Az orvosszakmának erőteljesebben kell képviselnie az érdekeit, amelyek nemcsak a magasabb jövedelemhez kötődnek, de a XXI. századnak megfelelő modern orvosláshoz is. Hiszünk abban, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása tényleg helyettesít majd egy csomó emberi rutinmunkát, de erre fel kell készülni. Már most, és együtt. Ha valamiben változtam az Uzsokiban töltött majd’7 év alatt, akkor az volt, hogy korábban mindent magam akartam megoldani, most pedig már kizárólag csapatmunkában tudok gondolkozni. És ez működik.
Önről köztudott, hogy fogékony az informatikára, hiszen a debreceni egyetemen még oktatta is ezt, de az orvosok többsége inkább tart az újdonságoktól. Ahogy más szakmákban is…
Ficzere: A magyar lélek depresszív, mi mindenben meg tudjuk látni a rosszat, minden változásban meg tudjuk találni a nehézséget, és ritkán a lehetőséget. De a fiatalok már nem ilyenek. Színesek, lazák, kreatívak, könnyen váltanak. Ők már észlelik a lehetőséget is, és kifejezetten izgatja őket az újdonság. Fontos, hogy vigyázzunk rájuk, nehogy elmenjenek, mert akkor az ágazatban nemcsak a szakemberhiány erősödik, de az innovatív energia is hiányozni fog. Milyen lesz három év múlva a magyar egészségügy? A már évek óta erősödő bajok kínozzák még, vagy már előrébb lesz? Ficzere: Előrébb lesz. Most még nagyon sok energiát fektetnek egyesek abba, hogy magyarázzák, miért nem lehet valamit megváltoztatni, ahelyett, hogy fele ennyi energiával változtatnának. Hiszem, hogy lesz új szabályozás, új keretrendszerrel, amelyben az egyes egységek szabadságfoka is nagyobb lesz, mint most. Sok mindent tudnánk másként, jobban csinálni, ha lehetne. Ha az irányítók hagynák, hogy a rendszer magát is alakítsa, akkor lényegesen jobb eredményeket tudnánk elérni. Hagyni kell, hogy az egészségügyben dolgozók gondolkodjanak, szárnyaljon a fantáziájuk. Ez a bizalom a gyógyításban is megtérülne.
És Ön hol lesz három év múlva? Itt, vagy a magánszférában, esetleg külföldön?
Ficzere: Remélem, ugyanitt. Nem vágyom külföldre, se a magánszektorba. Itt erőpróbáló, komplex feladataim vannak, s mindig vállaltam a kihívásokat. Az itt elért eredmény semmivel sem pótolható.
És végül egy indiszkrét kérdés: hány kiló a súlya? Csak azért, mert kívülről egy vékony, törékeny nőt látok, aki akár össze is roppanhatna e rengeteg munka alatt. Itt valószínűleg nemcsak szakmai tudás, türelem, együttérzés kell a vezetéshez, de kemény fizikai erő is…
Ficzere: 53 kg. Nagyjából mindig ennyi voltam.Mindig sokat edzettem. A crossfit, vagy a hosszútávfutás a szabadban kitisztítja az agyamat, a gondolataimat, és utána nagyon produktív tudok lenni. Edzőteremben futópadon egy centit se tudnék megtenni. Talán ez is a szabadságvágy kifejeződése. Nem bírom a napi rutint, nem vagyok precíz, nem erősségem az adminisztráció, a szisztematikus munka. Szerencsére, kollégáim ezt elvégzik helyettem. Ők terelnek, és ha kell, visszafognak. Néha elszabadul a fantáziám, nagyívű dolgokat vagyok képes kitalálni, amelynek megvalósításában segítenek, vagy ha kell, rávilágítanak, még nem jött el annak az ideje. Jó csapat vagyunk.
Ficzere Andrea (52) Az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke. 1992-ben végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, 1997-ben neurológia, 2006-ben reumatológia szakvizsgát tett. 2002-ben Ph.D fokozatot, 2010-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen egészségügyi menedzser diplomát szerzett. 1992 óta oktat – kezdetben neurológiát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, majd egészségügyi informatikát a Debreceni Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi Informatika Tanszékén, valamint egészségügyi menedzsmentet a Soproni Egyetemen. Két egyetemista gyermeke van.
